A labdarúgás igazi ünnepe

Még a strandokon is sálat hordanak

A nagyobb városokban, de főleg Lisszabonban az emberek láthatóan nincsenek rátapadva a képernyőkre, a tömeg ugyanis egyre nőtt az utcákon a hollandok elleni derbi napjának közeledtével. Szerdán aztán már tényleg mindenki átadta magát a közösségi élménynek. Jóllehet a fővárost sem kímélő kánikula sokakat a strandokra "kényszerített", ám elhaladva a tengerpartok mellett, mást sem lehet látni, mint piros és zöld színű napernyőket, törülközőket, sapkákat, sőt, sokan még a nemzetiszínű sáljukat is magukkal vitték a fürdőzéshez – igaz, a lányok körében nagy divat, hogy melltartó, meg egyáltalán felsőruházat helyett a válogatott sálját hordják magukon. Ráadásul kora reggeli órákban!

Egymás ötletein csodálkoztak az autósok

A városba vezető utak ennek megfelelően a szokásosnál is nehezebben voltak járhatóak. A kocsikban ülő emberek viszont a legritkább esetben idegeskedtek – ez amúgy sem népszokás errefelé –, sokkal inkább a járgányokat mustrálgatták araszolás közben. A válogatott relikviái ugyanis a legváltozatosabb formában vannak jelen a járműveken (immár harmadik hete), így egy-egy eredeti ötlet – mint például egy tetőtől talpig a portugál válogatott szerelésébe öltöztetett, és még sálat is viselő guminő elhelyezése az anyósülésen – önkéntelenül mosolyt csal a közlekedési dugóban sorstársként jelenlévők arcára.
A dugók egyik legfőbb oka, hogy a portugál és holland szurkolók ellepték a belvárost. A helyieket erősítik a vidékről megszámlálhatatlanul sok buszjárattal idehozott drukkerek, akik közül sokan a Rossio téren kezdték meg lisszaboni túrájukat. A főváros egyik legfontosabb közterületéről a hajnali óráktól élő adást sugárzott a közszolgálati televízió (RTP) egyes csatornája. A drukkerek, a hangos zene, no meg a magasra felemelhető kamerák látványa az autósokat is megigézte, akik közül sokan inkább szájtátva megálltak, mintsem a forgalom lendületével együtt haladtak volna. Mentségükre legyen mondva, a forgalomnak valójában nem volt lendülete.
A gyalogosok és leginkább csak lődörgők közül nehéz volt megállapítani, ki az a szerencsés, akinek van jegye az esti találkozóra. Az ugyanis kizárható, hogy minden, a portugál válogatott valamilyen relikviáját magán viselő ember kilátogatott volna az Alvalade XXI-stadionba, hiszen a Sporting szentélye csak 52 ezer ember befogadására alkalmas, viszont az utcán gyakorlatilag mindenki hordott valamilyen szerelést. ---- És akkor még nem szóltunk a narancsosokról, azaz a hollandokról, akik mintegy nyolcezren verődtek össze. Többnyire ők is a belvárosban vertek tábort, és a Rossiótól "egy köpésre", a Figueira téren gyülekeztek. Ott már délelőtt óriási fesztivált rendeztek, mégpedig a példás vendéglátóknak bizonyuló portugálok hathatós közreműködésével. Rendbontásnak nyoma sem volt, mindenki a labdarúgás közös ünnepén vett részt. Ennek csúcspontjaként – leszámítva persze magát a mérkőzést – a németalföldi drukkerek egyetlen hatalmas narancstengerként, gyalogosan végigvonultak Lisszabonon, és csaknem nyolc kilométeres utat megtéve érkeztek meg az Alvalade XXI-be.
Nem maradhat ki a tudósításból az az immár visszatérő, ám továbbra is lenyűgöző eseménysor, amely a portugál válogatottat kísérte. A csapat Alcochetéből, az Alvalade XXI-től mintegy harminc kilométerre lévő főhadiszállásról indult útnak, és bár a labdarúgókat szállító busz könnyedén haladt előre, az utak mentén álló több ezer, a csapatot biztató és éltető ember ellehetetlenítette a rendes forgalmat. Az út átvezetett a tizenhárom kilométer hosszú Vasco da Gama hídon, amely mellett a helyi halászok nemzetiszínűre festett csónakjainak erdeje adott díszkíséretet Figóéknak.
Scolari kapitány tehát a mérkőzés előtt megkapta azt, amit kért a néptől.
A hollandok ellen rajta és csapatán volt a sor.

Kiváló portugál hangolás

Portugália egy Európa-bajnoki aranyérmet már begyűjtött: kedden az 1998-as világkiállítás területén felállított Fan Parkban a strandfoci-Eb döntőjében – Eusébio jelenlétében – 8–3-ra elpáholta Spanyolországot. A hazaiak elsősége nem meglepő, ugyanis immár sorozatban harmadszor ülhettek fel a kontinens trónjára. José Miguel csapata amúgy sem ütközött különösebb ellenállásba, az első mérkőzésén 14–3-mal lépett túl Norvégián, az elődöntőben pedig 12–7-re verte meg az Eric Cantonával felálló francia válogatottat.
Az egyéni teljesítményekben is a portugálok vitték a prímet: a torna legjobb kapusának Joao Carlost választották meg, a gólkirály Madjer lett 15 találattal, ő az Európa-bajnokság legértékesebb játékosa titulust is kiérdemelte – a fiatal portugál strandfocista nem keverendő össze az 1987-ben a Porto színeiben a Bayern München elleni BEK-döntőn sarkazós gólt szerző Rabah Madzserrel.
Az egész megméretésen azonban a már említett Cantona kapta a legtöbb figyelmet. A francia válogatottban 7-es mezben feszítő, legalább százkilósra meghízott, szakállas, hosszú hajú "enfant terrible" úgy produkálta magát, hogy nem lehetett nem észrevenni. Amikor a kispadon ült, fennhangon adta az utasításokat a csapattársaknak, amikor a pályán volt, többnyire csípőre tett kézzel várta az ellenfél kapuja előtt a labdákat. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a végül negyedik helyen végző franciák góljainak zömét ő szerezte, mégpedig olyan mozdulatokból, amelyekért méltán érdemelheti ki a szurkolók rajongását.
A meccsek után ilyen és ehhez hasonló nyilatkozatokat adott: "A francia válogatott engem nem érdekel. Kár, hogy nem Angliában születtem, az az én országom." ---- Szerdán mi mással lehettek tele a portugál lapok, mint a nemzeti tizenegy és a holland válogatott összecsapásának beharangozásával. Az újságok egyetlen apró részletet sem hagytak ki a két csapat eddigi közös múltjából, azaz az összes mérkőzésük minden egyes momentumáról beszámoltak. Szintén közös pont volt a lapokban, hogy mind a portugál, mind a holland gárda taktikáját górcső alá vették, és átlagban legalább három-négy oldalon keresztül elemezték. Nem hiányozhattak a repertoárból a többoldalas interjúk: Luiz Felipe Scolari, a hazaiak, illetve Dick Advocaat, a holland válogatott szövetségi kapitány szavai minden egyes újságban hatalmas terjedelemben kaptak helyet. A szakvezetőkhöz hasonlóan a játékosok is megszólaltak, igaz, a holland labdarúgók legfeljebb saját országuk lapjainak hasábjain kaptak helyet, a portugál sajtóban ugyanis kizárólag Figóék szavai jelentek meg.
Apropó, Figo! Az angolok ellen lecserélt és ezért (látszólag) neheztelő középpályás kedden állt először a nyilvánosság elé a válogatott alcochetei edzőtáborában, így érthető módon a szerdai lapokban a többieknél is nagyobb terjedelemben közölték a véleményét. "Nem hinném, hogy bűncselekményt követtem el, így nincs rá szükségem, hogy megvédjenek. Ha Isten sem képes mindenki kedvében járni, akkor nekem miért sikerülne" – olvasható az összes vezető portugál napilap hasábjain Figo nyilatkozataként.
Ami a másik elődöntőt illeti! Természetesen a csehek és a görögök is helyet kaptak a lapokban, ám összehasonlíthatatlanul kisebb terjedelemben, mint a házigazdák. Sokatmondó adat, hogy az ország vezető sportlapja, az A Bola harminc oldalon foglalkozik a portugál–holland derbivel, míg a csehekre két, a görög csapatra pedig mindössze egy oldalt áldozott. Ez még akkor is elgondolkodtató, ha hozzávesszük, hogy ez utóbbi két gárda mecscsét egy nappal később rendezik meg. Az O Jogo – amely mindössze egy-egy oldalt szentelt e válogatottakra – arról számol be, hogy Görögországban mintegy húszezren jelezték, hogy el akarnak jutni a portói elődöntőre. Ez nem megy majd könnyen: a jegyek elosztásával és a charterjáratok fogadásával is gondok adódhatnak.
A portugál légtérben tapasztalt forgalomnövekedésről egyébként a Record külön cikkben értekezik. Eszerint június 13-án, azaz a francia–angol csata napján 550 fel- és leszállás regisztráltak Liszszabonban, ami helyi rekordnak számít. Az Eb ideje alatt a fővárosi légikikötő forgalma 28, a portói repülőtéré 59 százalékkal növekedett.