Pánikra tényleg semmi ok

S. E.S. E.
2004.06.24. 20:31
Címkék
Tóth Ákos szerint kár idegeskedni, remek olimpia lesz a görög fővárosban. Legalábbis az úszást tekintve& Mindezt személyes tapasztalatok alapján mondja, hiszen ott volt Athénban az úszó-előolimpián. És hogy mit tapasztalt a 2006-os budapesti Európa-bajnokság szakmai igazgatója?
"Az előolimpia remekül sikerült, zökkenőmentesen zajlott a viadal, hiányérzetünk csak a mezőny minősége miatt lehetett, hiszen a legjobbak távolmaradtak az eseménytől – mondja Tóth Ákos. – Amire számítani lehet: mivel az uszoda nyitott, jó, ha mindenki tisztában van vele, Athénban már tíz órakor harminc fok van, tehát az előfutamok során is roppant meleg lesz. A másik, mivel nem készült el az ideiglenes tető, így kicsit szeles a létesítmény."
A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) delegációja is elégedett volt, csupán azt kérték, hogy a melegre való tekintettel építsenek légkondicionált sátrakat a futamra váró versenyzőknek.

Remélhetôleg Cseh Lászlót sem zavarja majd a nyitott uszoda (Fotó: Meggyesi Bálint)
Remélhetôleg Cseh Lászlót sem zavarja majd a nyitott uszoda (Fotó: Meggyesi Bálint)
Remélhetôleg Cseh Lászlót sem zavarja majd a nyitott uszoda (Fotó: Meggyesi Bálint)
"Sokan felháborodtak, amikor híre jött, hogy nyitott uszodában rendezik az olimpiát. Nem értem, miért. Ugyanebben az uszodában úszott két világrekordot 1991-ben Egerszegi Krisztina, arról nem beszélve, hogy az utóbbi négy világbajnokságból kettőt nyitott medencében rendeztek. Kovács Ági sem a fejét csóválta 1998-ban Perthben, hanem világbajnok lett 200 méter mellen. Egyszóval: nem kell pánikolni, ez egy nagyon jó uszoda, a szervezés megfelelő lesz, tehát kár a külső körülményekkel foglalkozni."
Tóth Ákos – aki négy évig a görög úszóválogatott szövetségi kapitánya volt – amúgy (talán első magyarként) az olimpiai faluba is bejutott, pontosabban egy helyi úszóedző csempészte be autóval.
"Az olimpiai falu szép, csupán a környezete nincs rendezve, de gondolom, a rajtig erről is gondoskodnak. A biztonsági rendszer is jól működik, ugyanis amikor feltűnt az őröknek, hogy bent kocsikázunk, pillanatok alatt kitettek minket. Jobban jártunk, mint három olasz újságíró, őket ugyanis letartóztatták, miután beszöktek a még zárt olimpiai faluba."
Legfrissebb hírek

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
16 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Dalian Jingbo

Minden más foci
22 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
23 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
49 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
59 perce

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
1 órája

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
1 órája

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
1 órája