Görögország története során először verekedte be magát egy világversenyen a legjobb nyolc közé, és nyomban az aktuális torna legnagyobb esélyesét kapta ellenfélül.
Szavazás
Szavazás
Rehhagel lehet a görögök Hiddinkje
Otto Rehhagelt, a görög együttes szakvezetőjét máris istenítik a derék hellének, megfigyelők szerint körükben kezd elhatalmasodni a két éve Dél-Koreában tapasztalt Hiddink-effektus. A szuggesztív német szakembert valóban csak egy lépés választja el attól, hogy nemzeti hőssé váljon az Égei-tenger partján – például az az aprócska lépés, hogy tanítványai megverik az Európa-bajnoki címvédőt. Ha azt nézzük, hogy a félelmetes spanyolok ellen fel tudtak állni 0–1-ről, ez nem is olyan elképzelhetetlen.
Rehhagel persze nem eszi olyan forrón a kását, dörzsöltebb edző annál, hogy elhitesse az övéivel, ők az esélyesek. "Mi már mindent megnyertünk, amiről álmodhattunk. Most már nincs veszítenivalónk" – jelentette ki, nyilvánvalóan megpróbálva levenni a terhet a játékosai válláról. Érdemes megfigyelni, mennyire más sratégiát alkalmaz Jacques Santini, az egyébként is favoritként kezelt francia nemzeti tizenegy mestere. Ô leszögezte, "azért jöttünk ide, hogy megnyerjük az aranyérmet. Három mérkőzésen már túl vagyunk, nagyon remélem, hogy még ugyanennyi vár ránk". Santini természetesen nem áltatja magát, pontosan tudja, hogy a csoportmeccseken látott játék nem az, amivel Eb-t lehet nyerni, de egyelőre nem aggódik (lássuk be, nincs is rá oka). "El kell ismernem, vannak olyan elemek, amelyekben javulnunk kell. Ezen dolgozunk, mindannyian magabiztosak vagyunk, mert mérkőzésről mérkőzésre jobban futballozunk" – vázolta röviden a helyzetet.
Az NSO ajánlja:
Eb-adatbank: Franciaország
A B-csoport végeredménye
Eb-adatbank: Görögország
Az A-csoport végeredménye
Akikre érdemes figyelni:
Zinedine Zidane
Thierry Henry
Fabien Barthez
Antonisz Nikopolidisz
Trajanosz Dellasz portréja
Themisztoklesz Nikolaidisz
A francia keret további tagjai
A görög keret további tagjai
Eb-adatbank: Franciaország
A B-csoport végeredménye
Eb-adatbank: Görögország
Az A-csoport végeredménye
Akikre érdemes figyelni:
Zinedine Zidane
Thierry Henry
Fabien Barthez
Antonisz Nikopolidisz
Trajanosz Dellasz portréja
Themisztoklesz Nikolaidisz
A francia keret további tagjai
A görög keret további tagjai
A francia táborban mellesleg nincs minden rendben, amennyiben Willy Sangolról már kiderült, hogy a tornán akkor sem léphet többé pályára, ha a csapat bejut a fináléba. "Sagnol vizsgálatai kimutatták, hogy eltört a bal karja. A csapatorvos, Jean-Marcel Ferret pesszimista a gyors gyógyulási esélyeit illetően" – mondta a francia küldöttség egyik szóvivője. "Pontosan oda kaptam egy ütést, ahol négy hónapja eltört a karom" – árulta el a Bayern München bekkje.
Hriszto Sztoicskov a franciákra tippel
A védelemből vannak más páciensei is Ferret doktornak. William Gallas bokaficammal küszködik, s ha nem jön rendbe időben, Santininak megint fel kell forgatnia a hátsó alakzatot. Egészen pontosan ismét a bakizásra egyre hajlamosabb Marcel Desailly-ra, esetleg a kifejezetten rutintalan Jean-Alain Boumsongra kell hagyatkoznia. Ez pedig különösen annak fényében aggasztó, hogy a védekező középpályásként rengeteget dolgozó Patrick Vieira combizomhúzódás miatt szintén a negyeddöntő kihagyására kényszerülhet. Szerdán mindenesetre nem edzett, hátha felépül a pénteki összecsapásig. Ha mégsem, úgy Benoit Pedretti, a Sochaux labdarúgója helyettesítheti.
Végezetül egy kis biztatás a franciáknak: Hriszto Sztoicskov szerint az olaszok és a spanyolok kiesése után bizonyára ők fognak az élen végezni. ---- Franciaország
Barthez
Gallas
Thuram
Silvestre
Lizarazu
Pires
Pedretti
Makelele
Zidane
Henry
Saha
Szövetségi kapitány:
Jacques Santini
Görögország
Nikopolidisz
Szeitaridisz
Kapszisz
Dellasz
Fiszasz
Karagunisz
Kacuranisz
Zagorakisz
Baszinasz
Hariszteasz
Nikolaidisz
Szövetségi kapitány:
Otto Rehhagel ---- Zinedine Zidane
A Real Madrid játékmestere az Eb-n túlteljesíti a rá rótt feladatot: amellett, hogy egyre jobban mozgatja a csapatot, már három gólt jegyez, azaz öszszesen annyit szerzett, mint az Henry, Trezeguet (csoda-)csatárkettős. A legjobb úton jár afelé, hogy kárpótolja magát a királyi klubnál "elszenvedett" gyenge idényéért. Mióta 1995-ben megismerte a nemzetközi futballközvélemény, eddig mindössze két olyan szezonja volt, amikor semmiféle – sem egyesületi, sem egyéni – díjat nem tehetett be a vitrinjébe.
Demisz Nikolaidisz
A spanyol főváros másik nagy csapatában, az Atlético Madridban futballozó csatár mindhárom csoportmérkőzésen pályára lépett, ám a kapuba nem sikerült betalálnia. Nikolaidisz érdekes figura, Otto Rehhagel szövetségi kapitánynak személyesen kellett meggyőznie, hogy a görög labdarúgás általános moráljával szembeni (alighanem jogos) ellenérzéseit félretéve hajlandó legyen játszani a nemzeti tizenegyben. Mostanában épp azon morfondírozik, hogy megvegye-e egykori klubját, az adósságtengerben úszó AEK Athént.
Hoppá
A két válogatott eddig hatszor akadt össze, és a franciák még egyszer sem kaptak ki! Öt győzelem mellett csak egy meccset adtak döntetlenre, azt is majdnem ötven éve. A legutóbbi találkozót 1996 februárjában játszották, egy francia kisvárosban, Nimes-ben, akkor a házigazdák 3–1-re nyertek Patrice Loko két és a tizedik válogatottságát ünneplő Zinedine Zidane egy góljával. A jelenlegi keretekből Zizoun kívül Lilian Thuram és Marcel Desailly, illetve a másik oldalról Nikosz Dabizasz, Teodorosz Zagorakisz, Demisz Nikolaidisz, Ziszisz Vrizasz és Mihalisz Kapszisz volt jelen.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







