Baumgartner megkönnyezte első F1-es pontszerzését

Bár ha őszinték akarunk lenni, akkor el kell mondanunk, ez a pontszerzés a Minardi szemszögéből nézve ért annyit, mint a Ferrarinak egy futamgyőzelem. És nem Gianmaria Bruni szerezte meg azt a pontot, hanem a mi fiunk, Baumgartner Zsolt. Egy kilencedik és egy tizedik hely után végre összejött a pontszerzés is, a pilótával madarat lehetett volna fogatni a verseny leintése után.
– Nagyon nagy boldogság ez a csapatnak!
– Csak a csapatnak?! Mutassa már ki az örömét!
– Még alig fogtam fel, hogy sikerült, szinte sokkot kaptam. A szerelők eláztattak pezsgővel, a vállukon vittek, úgy ünnepeltek, mintha nyertem volna.
– Nehéz volt?
– Ôrülten. Főleg a verseny első szakasza, mert annyi volt az ütközés, hogy csak nagy szerencsével lehetett elkerülni őket. Én például pont akkor értem a csapattársam, Bruni mellé, amikor ő nekiment az egyik Jordannek, úgyhogy kénytelen voltam elrántani a kormányt. Persze szerencsém is volt.

– Titkon sem reménykedett a pontszerzésben?
– Nem igazán, mert az autó egyensúlyát nem sikerült jól megtalálni. Arról beszélgettünk, hogy ha az edzésen három kör után már gondjaink voltak, és csúszkált a kocsi, akkor mire számíthatunk a versenyen. A csapat utóbb változtatott a guminyomáson, és valahogy jobb lett a kocsi. Mondhatom azt, hogy konstans köröket autóztam, egy másodperccel gyorsabbakat, mint az edzéseken. Ebben talán az is segített, hogy két-három fokkal hűvösebb volt, mint pénteken és szombaton.
– Elérte hát a célját.
– Igen, ezért a pontért küzdöttem egészen eddig. Úgy érzem, nagyon nagy dolog első magyarként felkerülni a Formula–1-es pontszerzők listájára. Azt egy kicsit sajnálom, hogy nem Európában sikerült, de végül is itt is voltak magyarok. Szép számmal érkeztek, hogy szurkoljanak nekem, és a leintéskor láttam, amint vadul lengetik a piros-fehér-zöld lobogót. Ráadásul Indianapolis az autósport egyik fellegvára.
– Mit érzett, amikor Fisichella autója is megadta magát?
– Hatalmas teher volt rajtam már előtte is. Ahogy közeledtem a pontszerző pozícióhoz, egyre nehezebb volt minden. Az utolsó két körben realizálódott bennem, hogy meglehet, amiért küzdöttünk, ami két éve nem sikerült a Minardinak: a pontszerzés!
– Milyen társalgás folyt ekkor a fedélzeti rádióban?
– Semmi értelmes. A csapatfőnök Paul Stoddart folyamatosan azt hajtogatta, hogy Zsolt, pontszerző helyen vagyunk, Zsolt, pontszerző helyen vagyunk, mintha imádkozna. Hallottam, hogy a mérnökök rá is szólnak, ne stresszeljen már még jobban, így is van elég bajom.
– A célba érkezés után nagy volt az ünneplés?
– Hatalmas. Komolyan mondom, a szerelők örömét látva kicsordultak a könnyeim. És valamilyen szinten elégtételt is éreztem, hogy lám, sokan kritizáltak, semmibe vették a Minardit, és íme, mégis sikerült. Pontot szereztünk.
– Sohasem mutatta, hogy bántaná a kritizálók véleménye. Ezek szerint azért mégis nyomokat hagyott önben.
– Igen, mert éreztem, hogy annyival nem rosszabb ez a kocsi a többinél, mint amennyivel mondják. Az év elején voltak problémák a megbízhatóságával, de most sorozatban négy versenyen célba értem, és megvan a pontszerzés is. Még mindig nem hiszem el!