Az NSO ajánlja:
FociGuru – Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!
A Serie A tabellája, fordulóról fordulóra
Minden, amit a bajnokságról tudni kell
Újra A-ligás a Fiorentina! A firenzei csapatnak mindössze két év kellett ahhoz, hogy a 2002-es csőd, és az ezt követő súlyos ítélet után visszasorolás a negyedik osztályba ismét a legjobbak mezőnyének tagja legyen.
Ehhez persze elkélt némi jóindulat a szövetség részéről is, hiszen a lilák tavaly nyáron, amikor egy év alatt feljutottak a harmadik ligába, hatalmi szóval, "sportérdemeikre tekintettel" lettek tagjai a 20-ról 24-esre bővített B-ligás mezőnynek, ám becsületükre legyen mondva, hogy éltek a segítséggel. Az előbb Cavasin, majd Mondonico mester által edzett gárda a bajnokság hatodik helyén végzett, abban a pozícióban, amely ugyan nem ért közvetlen feljutást, viszont amely osztályozót jelentett a Serie A 15. helyezettje, a Perugia ellen.

Könnyen lehet, hogy a Fiorentina soraiban az új idényben ismét ott lesz Gabriel Omar Batistuta
A következő év igazi nagy neve azonban nem az övé, hanem Gabriel Omar Batistutáé: a 35 éves argentin klasszis, aki korábban csaknem egy évtizeden keresztül játszott a Fiorentinában, vasárnap ott volt a lelátón, és állítólag közel áll ahhoz, hogy visszatérjen a lila csapatba.
Ami a hat év után kieső Perugiát illeti, Serse Cosmi mester iránt az A-ligás újonc Livorno és a Benfica érdeklődik, de lehet, hogy Gaucci elnök sehova sem engedi a szangvinikus trénert.
Osztályozó az A-ligáért
Visszavágó: Fiorentina–Perugia 1–1 (Fantini 47., ill. Do Prado 82.), a Fiorentina 2–1-es összesítéssel jutott fel a legjobbak közé
Osztályozó a B-ligában maradásért
Visszavágó: Venezia–Bari 2–0 (Brellier 49., Biancolino 93.), a Venezia 2–1-es összesítéssel maradt bent a Serie B-ben, a Bari kiesett a harmadosztályba
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





