Pelé könnyei

2004.06.20. 22:55
Címkék
Ötvenhárom nappal a rajt előtt, úgymond kedvcsinálóként már most szolgálhatunk olyan rekorddal, amit a második athéni olimpia hozott.
Biztosra vehető, hogy az országok száma új csúcsot ér el. 2000-ben 199 nemzet küldte el a versenyzőit. Athénban a jelzések 201-et mutatnak: a NOB visszavonta az Afgán Olimpiai Bizottság felfüggesztését, ott lehet Kelet-Timor és az óceániai térségben található hajdani brit kolónia (Gillbert- és Ellis-szigetek), a 95 000 lakosú kis Kiribati is. Az olimpiai láng javában halad glóbuszunkat átfogó útján. Az utolérhetetlen labdarúgó-legenda, Pelé első brazilként futhatott vele, és a meghatottságtól sírva tette meg a számára kimért 500 métert…Ez az első alkalom 1936 óta, hogy egyfelől minden korábbi játékok színhelyét, másrészt mind az öt kontinenst érinti az útvonala. Olümpiát, az ókori bölcsőt említve azt a rendhagyó, szimbolikusan szép rendezői megoldást emelhetjük ki, hogy az atléltikai versenyek dobószámai közül egyet, a súlylökést Athéntól távol, Olümpia ősi stadionjában bonyolítják majd le.
A legek közül egy azonban – biztosan fogadhatunk rá – nem következik be. A záróünnepélyen, Rogge, a NOB elnöke nem jelenti ki azt, amit elődje, Samaranch Atlanta kivételével mindig megtett, nevezetesen, hogy a játékok minden eddigit felülmúlóan a legjobbak voltak…
Legfrissebb hírek

Bombagólokkal került előnybe az Aston Villa a szünet előtt az El-döntőben – videó

Európa-liga
18 perce

Férfi vízilabda BL: magabiztos győzelemmel zárta a negyeddöntős kört a címvédő FTC

Vízilabda
32 perce

Férfi kosárlabda NB I: kinevezték az Alba Fehérvár új vezetőedzőjét

Kosárlabda
45 perce

Újabb név az államtitkári castingban – NS-infó

Egyéb egyéni
1 órája

Ismét előnybe került a Kaposvár a férfi kosárlabda NB I bronzcsatájában

Kosárlabda
1 órája

El-döntő: Freiburg–Aston Villa

Európa-liga
1 órája

Vadvízi kajak-kenu vb: tisztes magyar szereplés hosszú távon

Kajak-kenu
1 órája

Női vízilabda ob I: az UVSE előnybe került a bronzcsatában

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik