Bebtó megint gyanúsított

M. T.M. T.
2004.06.11. 22:35
Címkék
Szombaton kezdődik és jövő vasárnapig tart a Svájci körverseny, a világ egyik leghíresebb többnaposa.
Az idei viadalon rajthoz áll többek között Jan Ullrich (T-Mobile), aki bemelegítésnek tekinti a viadalt a Tour de France-ra, valamint olyan menők, mint csapattársa, a címvédő Vinokurov, továbbá Francesco Casa-grande, Garzelli, McEwen, Zülle, Camenzind, Bettini.Utóbbi csapattársa, Bodrogi László is ott lesz a rajtnál, és a szakaszokat elnézve elsősorban az utolsó etapon, a 26 kilométeres luganói időfutamon várhatunk tőle jó eredményt.Közben kiderült, hogy magyar érintettje is van a legújabb olasz doppingbotránynak. Két olasz lap arról számolt be, hogy Bebtó Zoltánt is keresi a rendőrség, mert őt is a tiltott teljesítménynövelő szerek kiterjedt kereskedésével és terítésével vádolt doppinghálózatban való közreműködéssel gyanúsítják. Az idén márciusban már vizsgálatot indítottak a magyar sportoló ellen (30 flakon doppingszert találtak a szállodai szobájában), utóbb azonban Bebtó visszakapta versenyengedélyét. A bringás elmondta, az ellene folyó legújabb vizsgálatról egyelőre semmilyen hivatalos levelet sem kapott. Tv: a SPORT1 szombaton 15.00-től közvetíti a Svájci körverseny 1. szakaszátHolland időfutam-bajnokság (55 km). Az élcsoport: 1. Thomas Dekker (Rabobank) 1:09:45, 2. Posthuma (Rabobank) 1:15 p h., 3. Voskamp (VoskamChocolade Jacques) 1:36 p h.

56. Critérium du Dauphiné Libéré (2.2-es kategória, Franciaország). 5. szakasz, Bolléne-Sisteron (149 km): 1. Stuart O’Grady (ausztrál, Cofidis) 3:13:21, (46.237 km/ó), 2. Hincapie (amerikai, US Postal) a. i., 3. Cooke (ausztrál, FDJeux.com) 1:33 p h.
Az összetettben: 1. Iban Mayo (spanyol, Euskaltel-Euskadi) 19.47.24, 2. Hamilton (amerikai, Phonak) 36 mp h., 3. Sevilla (spanyol, Phonak) 1:14 p h., 4. Armstrong (amerikai, US Postal) 2:00 p h.

56. Osztrák körverseny (2.2-es kategória). 5. szakasz, Lienz-St. Veit an der Glan (174 km): 1. Filippo Simeoni (olasz, Domina Vacanze) 4:07:59 (átlag: 42.10 km/ó), 2. Morscher (osztrák, Volksbank Ideal Leingruber) 3 mp h., 3. Kopp (német, Lamonta) a. i. Az összetettben: 1. Cadel Evans (ausztrál, T-Mobile) 19:24:50, 2. Scarponi (olasz, Domina Vacanze) 19 mp h., 3. Vandelli (olasz, Radclub-Resch & Frisch Eybl Wels) 28 mp h.
Legfrissebb hírek

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
8 perce

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
9 perce

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
31 perce

31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában – videó

Foci vb 2026
38 perce

Megvannak a Svájc–Algéria kezdőcsapatai

Foci vb 2026
50 perce

CR7 egyenlített, Ramos megnyerte: Portugália a 94. percben betalálva ejtette ki Horvátországot!

Foci vb 2026
1 órája

A mozgalmas és drámai második félidőben hiába vezetettek a horvátok, Portugália fordított és bejutott a nyolcaddöntőbe

Foci vb 2026
1 órája

Ez mennyin múlt? – képen a les CR7 első, elvett góljánál

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik