Harc, ellenfél nélkül is

"Jó napot, Portugália, viszlát, Otto!" E meglehetősen egyértelmű, nem kevésbé sajátságos kampányszlogent nem más dobta be a köztudatba Horvátországban, mint Zdravko Mamic, a labdarúgó-szövetség egyik elnökségi tagja, a Dinamo Zagreb alelnöke. Történt ez nem sokkal azt követően, hogy az Otto Baric vezette válogatott nagy nehézségek árán legyűrte Szlovéniát a novemberi pótselejtezőn.
Bár a szövetség elnöke, Vlatko Markovic védelmébe vette a virtuálisan már akkor lapátra tett kapitányt – "tény, hogy nem mindenki tudja követni az összes lépését, de nagyszerű edző, akit szerintem szeretnek a játékosok" –, szerződéshosszabbítást ő sem tudott ajánlani az idős mesternek. Ô pedig, a minapi végső csapathirdetéskor, meghozta a maga "megtorló intézkedését": nem vette számításba Niko Kranjcart, a horvát liga üdvöskéjét, akinek pedig mind a média, mind a közvélemény szerint helye lenne az Európa-bajnoki keretben. "Ô az egyetlen németünk, akinek nem jutott hely Baric csapatában, no de nem baj, a nyártól úgyis a papája lesz a kapitány" – postázta gúnyos válaszát a sajtó, nem feltétlenül az Ausztriában nevelkedett Kranjcar megvigasztalásának szándékától vezérelve…
Aztán, hogy tényleg Zlatko Kranjcar lesz a nemzeti csapat irányítója vagy esetleg egy talán még nála is nagyobb játékoslegenda, Zvonimir Boban, majd elválik, egyelőre próbáljunk a mostani felállásra összpontosítani.
Tény, hogy a 2002-es világbajnokságon leszereplő csapatot átvevő Baric sokat kísérletezett, és nemcsak rengeteg futballistával, hanem több taktikai sémával is próbálkozott. Ez nem kevesekben azt a benyomást keltette, hogy nincs igazi koncepciója, amire persze megvan a tréneri válasz. "Szembe kell nézni a mai horvát futball realitásaival. Egyszerűen ennyi időbe telt, míg megtaláltam azt a körülbelül húsz játékost, akire hosszú távon építhetünk. Mostanra viszont egységes, jó szellemű társaság alakult ki, amelynek senkitől sem kell félnie" – mondta Baric, aki (ezt sem szeretik benne) nem habozik a játékosokra verni a balhét, ha kudarc éri a csapatot.
A leginkább bizalmi poszton nem volt nagy jövés-menés, az összes selejtezőn Stipe Pletikosa őrizte a kaput. A jelenleg a Sahtar Doneckben védő, a válogatottban 20 évesen debütáló Pletikosa a jelek szerint hosszú távra kibérelte a kaput: lassan félszáz válogatottságnál tart, pedig alig múlt 25 éves. 2001-ben és 2002-ben őt választották meg az év játékosának Horvátországban – és akkoriban még nem is volt igazi barátságban a magas labdákkal!

A védelemben már ott sorjáznak Baric "német munkásai", a bayernes Robert Kovac, a herthás Josip Simunic és a stuttgarti Boris Zivkovic, aki megalkuvást nem ismerő küzdeni tudásával, harcos boszniai horvát mentalitásával a csapatkapitányi karszalagot is kiérdemelte. A középpályán a másik Kovac, a Berlinben futballozó Niko, a cilinderből váratlanul előhúzott veterán Nenad Bjelica (Kaiserslautern) és az utolsók között kvótához jutó fiatal Marko Babic (Leverkusen) képviseli a Bundesligát, de a támadósorba is jutott egy "német" a Werderrel bajnokságot és kupát nyerő Ivan Klasnic személyében.
Ostorozzák bármennyire is Baricot, nehéz elképzelni, hogy utóda mellőzhetné az általa bátran a mély vízbe dobott fiatalokat. A már említett Babic és Klasnic, továbbá a "keletiek", Ivica Olic (CSZKA Moszkva), Dario Srna (Sahtar) és Jerko Leko (Dinamo Kijev), a horvát utánpótlás színe-javát alkotják.
S bár néhány régi arcot nagyon keresnek Baricon, nem állíthatjuk, hogy ne lennének vezéri tulajdonságokkal bíró rutinos játékosok a keretében. Ott van például az olasz különítmény, Milan Rapaic (Ancona), Igor Tudor (Juventus) és Dario Simic (Milan), valamint Dado Prso (Monaco), a Bajnokok Ligája idei "algólkirálya", akinek felfedezését kifejezetten Baricnak köszönheti a tehetségekben gazdag horvát labdarúgás. ----