Kevés volt Owen gólja

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2004.06.02. 23:02
Címkék
Nem bírt Japánnal Manchesterben az angol válogatott, amely immár öt mérkőzés óta képtelen mérkőzést nyerni. Sven-Göran Eriksson gárdája az Európa-bajnokság előtt szombaton a manchesteri hármas torna utolsó mérkőzésén, Izland ellen javíthat.
Ono a manchesteri mérkôzésen elrontotta a hazaiak örömét
Ono a manchesteri mérkôzésen elrontotta a hazaiak örömét
Ono a manchesteri mérkôzésen elrontotta a hazaiak örömét
Ono a manchesteri mérkôzésen elrontotta a hazaiak örömét
Ono a manchesteri mérkôzésen elrontotta a hazaiak örömét
Ono a manchesteri mérkôzésen elrontotta a hazaiak örömét
A svéd szakvezető a legutóbbi világbajnokság társrendezője ellen a legerősebb csapatát állította ki, és bár egy félidőn át minden kiválóan működött, a fordulás után előjöttek a csapat betegségei, ráadásul David Beckham, Gary Neville és John Terry is megsérült.
A kezdés után kiválóan járatta a labdát az Eriksson-legénység, úgy uralta a játékot a City of Manchester-stadionban, hogy senki sem vonta kétségbe a hazai győzelmet. A 22. percben a gól is megérkezett, Steven Gerrard távoli lökete után Narazaki kapus nem tudta megfogni a labdát, amely kipattant róla, és az érkező Michael Owen könnyedén a hálóba helyezett.
A középpálya az Eriksson által Olaszországban elsajátított gyémántalakzatban állt fel, de Nicky Butt helyett Frank Lampard kapott bizalmat a védősor előtt (a jobb szélen Beckham, a balon Steven Gerrard, a csatárok mögött pedig Paul Scholes szerepelt). A Chelsea ásza a támadásokat hasznosan segítette, de védekezésben nem volt elég jó, a második félidőre el is fáradt, és az addig csak távolról próbálkozó japánok egyre veszélyesebb akciókat vezettek.
A japánok már a szünet előtt egyenlíthettek volna, de Scholes Alexszal szemben elkövetett szabálytalansága után Rosetti játékvezető nem adott tizenegyest, hanem továbbengedte a játékot. Az 52. percben azonban egy gyors japán akció végén Alex kiváló ütemű passzal tálalt Ono elé, és a Feyenoord labdarúgója pontosan lőtte a kapuba a visszagurított labdát. A találkozó utolsó félórájában Zico együttese nagy nyomás alatt tartotta vendéglátóját, de nem született újabb gól.

Ám sérülés miatt az angoloknál le kellett cserélni három játékost is, igaz, egyik labdarúgó állapota sem súlyos (sokkal roszszabbul járt a túloldalon Inamoto, akinek lábtörés miatt legalább három hónapot ki kell hagynia). "Nem kell aggódni, néhány embernek fájt itt-ott, de ez ilyenkor megszokott. Hétfőn és kedd délelőtt is kemény edzést tartottunk, emiatt húzódtak meg néhányan. Ám mindenki tudja, hogy nem ezek a meccsek a fontosak, hanem a Franciaország elleni. Úgy vélem, sokkal jobb a csapat edzettsége, mint két éve, a vébé előtt" – nyilatkozta Eriksson.

Angol FA hármas torna
ANGLIA–JAPÁN 1–1 (1–0)

Manchester, 38 581 néző
V: Rosetti (olasz). G: Owen (22.), ill. Ono (53.)
ANGLIA: James – G. Neville (Ph. Neville, 85.), Terry (King, 88.), Campbell, Ash. Cole – Beckham (J. Cole, 81.), Scholes (Dyer, 76.), Lampard (Butt 81.), Gerrard (Hargreaves, 81.) – Owen (Vassell, 76.), Rooney (Heskey, 76.)
JAPÁN: Narazaki – Nakazava, Mijamoto, Cuboj, Santos – Ono, Inamoto (Fukunisi, 92.), Kadzsi, Nakamura, Tamada (Szuzuki, 60.) – Kubo (Janagiszava, 60.)
Korábbi eredmény: Japán–Izland 3–2. Az Anglia–Izland mérkőzést szombaton játsszák.
A torna állása: 1. Japán 4 pont (2 mérk.), 2. Anglia 1 (1), 3. Izland 0 (1)
Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
5 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
6 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
6 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
6 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
6 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
6 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
7 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik