Edzésből futballoztak

2004.06.02. 23:01
Címkék
Dick Advocaat szövetségi kapitány sokadszor próbálta együtt szerepeltetni Ruud van Nistelrooyt és Patrick Kluivertet a holland válogatottban, és Feröer ellen sokadszor is bebizonyosodott, ők ketten megfejthetetlen okból nem passzolnak egymáshoz.
Lausanne-ban az első félidőben futballoztak párban, nem is ment az oranjénak (bár Kluivert egy majdnem-gólpasszt elkönyvelhetett), nem úgy, mint például a skótok elleni 6–0 alkalmával, amikor minden és mindenki az első számú támadó, Van Nistelrooy szolgálatában állt. Talán ezért is futotta ekkor csak egy gólra a négy évvel ezelőtti bronzérmes erejéből.
A szünetben szinte teljes sort cserélő (Reiziger azért kapott még negyedórát, mert Robben egyelőre nem bír egy teljes félidőt) Hollandia a fordulás után már nagyobb tempót diktált, és Makaay, valamint Overmars találatával megnyugtatóvá tette a két csapat közötti különbséget.
"Hasznos mérkőzés volt, az eredményből pedig nem kell messzemenő következtetéseket levonni, Franciaország is csak négy nullára tudta megverni Andorrát – mondta Advocaat. – Bosszantó, hogy a közönség minden meccsünk után következményeket követel. Normális esetben egy csapat nem több mint egyórás edzést követően lép pályára egy mecscsen. Nekem mindenképpen hasznos volt a találkozó, mert legalább láttam, miért kell az együttesemnek olyan sok helyzet a gólszerzéshez."

HOLLANDIA–FERÖER 3–0 (1–0)
Lausanne, 3200 néző
V: Leuba (svájci). G: Van der Vaart (30.), Makaay (51.), Overmars (58.)
HOLLANDIA: Van der Sar (Waterreus, 46.) – Reiziger (Robben, 61.), Stam (Heitinga, 46.), Bouma (Bosvelt, 46.), Van Bronckhorst (F. de Boer, 46.), Cocu (C. Seedorf, 46.), Sneijder (Van der Meyde, 46.), Davids (Zenden, 46.), Van der Vaart (Overmars, 46.), Van Nistelrooy (Makaay, 46.), Kluivert (Van Hooijdonk, 46.)
FERÖER: Mikkelsen (Knudsen, 46.) – Johannesen, Olsen, Thorsteinson, Ar. Danielsen (Fredriksbergen, 53.), Borg, At. Danielsen (Nielsen, 65.), J. I. Danielsen, Jacobsen (Morsen, 90.), Petersen (Hansen, 80.), Flötum (Elttor, 53.)
Legfrissebb hírek

Vízilabda: Mészáros hatot vágott, az OSC fordított és nyert az Eger ellen

Vízilabda
8 perce

Férfi kosárlabda NB I: egyenlített az Atomerőmű a bronzcsatában, kiesett a ZTE

Kosárlabda
36 perce

Majoross Gergely: A második harmad nem tetszett, fejben sem, ahogy kezeltük a problémáinkat

Jégkorong
38 perce

Sárpátki Tamás: A jégen azért ezt nehéz élvezni, főleg amikor másfél-két percekre beszorítanak egy-egy sort

Jégkorong
38 perce

Vancsa Zalán góljával dőlt el: feljutott a belga élvonalba a Lommel

Légiósok
1 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített, fordulatos mérkőzéssel zárta le idényét a bajnok Inter

Olasz labdarúgás
1 órája

„Leszorítottak” – Antonelli sportszerűtlennek érezte Russellt

F1
1 órája

Szerződést hosszabbított a Honvéd csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik