Luiz Felipe Scolari

2004.06.01. 21:09
Címkék
A válogatott élére 2002 őszén kinevezett Luiz Felipe Scolari erőteljesen megosztja a portugál közvéleményt.
Először is brazil, amit elsősorban nem nacionalista alapon kifogásolnak a helyiek, hanem mert a labdarúgásukra oly büszke népnek kisebbségi komplexusa van az ötszörös világbajnokkal szemben, és alamizsnaként élné meg, ha éppen a testvérnemzet egyik követe segítene. A 2002-ben világbajnoki címet szerzett Scolari emellett emberi vonásaival is borzolja a kedélyeket, ugyanis semmiféle beleszólást sem tűr a munkájába, és arrogáns módon utasítja rendre az őt bírálókat. Emellett a fél országgal hadban áll, mivel csakúgy, mint két éve, amikor Romáriót hagyta ki brazil szövetségi kapitányként a vb-keretből, ezúttal Vítor Baíának mondott kategorikus nemet a szurkolók óriási nyomása ellenére.
Ettől függetlenül Portugália a csodát várja tőle, azt, hogy a nagy öregeket és a feltörekvő fiatalokat összekovácsolva megszerezze a végső győzelmet csapatával. Scolarin nem fog múlni, ő ugyanis talán egész életében másról sem beszélt…

Luiz Felipe Scolari

Született: 1948. 11. 09., Passo Fundo (Brazília)
Állampolgársága: brazil
Játékospályafutása: Gremio, Aymoré-RS, Caxias-RS, Juventude, CSA
Edzői pályafutása: CSA, Juventude, Brasil, es-Sabab (szaúdi), CSA, Gremio, el-Kvadszíja (kuvaiti), Cricuma, al-Ahli (kuvaiti), el-Kvadszíja (kuvaiti), Gremio, Jubilo Ivata (japán), Palmeiras, Cruzeiro, brazil szövetségi kapitány
Szövetségi kapitány: 2002 óta>
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Egyesült Államok–Magyarország a hoki-vb-n

Minden más foci
1 órája

Antonelli-győzelem, Russell-dráma és Hamilton-dobogó az eseménydús montreali versenyen

F1
1 órája

Szetthátrányból megnyert meccsel kezdett Párizsban Djokovics

Tenisz
2 órája

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
2 órája

Megtört az átok, Ross Smith először nyert European Tour-tornát

Egyéb egyéni
2 órája

Öt gól 15 perc alatt; a Villarreal az Atleti kiütésével bronzérmes a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Jövőre is az elitben szerepel a magyar férfi jégkorong-válogatott!

Jégkorong
2 órája

Az Olympiakosz nyerte meg a férfi kosárlabda Euroligát

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik