Megegyeztek a prémiumról

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
2004.05.31. 22:38
Címkék
A végső győzelemre is esélyes spanyol válogatottnál mindent megtesznek, hogy az Európa-bajnokságon a játékon kívül szinte semmire se kelljen koncentrálniuk a játékosoknak.
Első lépésként Inaki Sáez kapitánnyal hosszabbított szerződést a labdarúgó-szövetség (RFEF) – a szakvezető a 2006-os világbajnokság végéig írt alá –, majd a keretbe behívott futballisták prémiumáról állapodtak meg a felek. Az RFEF részéről Juan Padrón, gazdasági alelnök tárgyalt a csapatkapitány Raúllal, és mintegy tíz perc alatt konszenzusra is jutottak.
A gyors megállapodás hátterében a két évvel ezelőtti világbajnokságon bevezetett, és most megerősített szisztéma húzódik, akkor a játékosok elfogadták, hogy a szövetség csak bizonyos eredmény elérése után fizet pluszpénzt. Eszerint a portugáliai kontinenstornát követően a spanyolok csak akkor láthatnak egyetlen eurót is, ha legalább a legjobb négyig eljutnak, azaz a csoportkör után még legalább egy ellenfelet ki kell ejteniük.
Ugyanakkor, hogy valami vonzó is legyen az RFEF ajánlatában, az elődöntőtől kezdve minden egyes győzelmet követően az összegek jelentős mértékben nőnek. Noha a szövetség nem árult el konkrét számokat, a mindig jól informált spanyol sajtó szerint az Európa-bajnoki címért fejenként bruttó 500 ezer euró üti a futballisták markát. A japán–dél-koreai közös rendezésű vb-n a negyeddöntő után járt pénz a csapat tagjainak (ott egyel több forduló vezetett a végső győzelemig), akkor a legjobb nyolc közé kerülésért fejenként 60 ezer eurót kaptak José Antonio Camacho fiai. Ha bejutottak volna az elődöntőbe, 120 ezer, míg a fináléba kerülésnél 180 ezer euró járt volna prémiumként.
Végül pedig említsük meg, hogy szintén a tökéletes felkészülés jegyében Sáez kapitány vasárnap óta az Eb-n használatos labdával, a Roteiróval tart edzést az övéinek.
Legfrissebb hírek

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
14 perce

Skribek Alen: Újabb ajtók nyílhatnak meg, ha jól játszom

Légiósok
14 perce

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
56 perce

Erős Gábor: Tizenöt-húsz éve nem láttam, hogy valakit követő emberfogással próbálnak levenni a pályáról

Labdarúgó NB I
1 órája

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
8 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
9 órája