Szász a pályacsúcsra tör

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.05.28. 20:34
Címkék
A hét végén tartják meg a hazai autósport egyik legnagyobb hagyományú viadalát, a 42. nemzetközi autós hegyiversenyt Pécsett. A rendkívül technikás abaligeti pályán az izgalmasnak ígérkező márkakupa-viadalok mellett Szász László pályacsúcs-javítási kísérlete lesz a fő attrakció.
A Pécs Plaza parkolójában pénteken már megtartották a bemelegítést – a versenybe nem számító prológon mutatták meg magukat először a versenyzők a közönségnek – szombaton pedig reggel hét órakor kezdődik a program az edzésekkel, majd pedig a versenyfutamokkal. A megméretések közül kifejezetten izgalmasnak ígérkezik a Renault Clio-kupa küzdelme, amelyben mindenki a címvédő Wéber Gábor skalpjára hajt. Erre igazán jó esélye van a Hungaroringen is jól szereplő Bárkovics Zoltánnak, no és Gál Szabolcsot sem kell félteni, ha hegyről van szó (tavaly egyedül ő tudta egyszer legyőzni Wébert az egyik hegyi futamon). A másik márkabajnokság, az Opel Astra-kupa viadala is érdekesnek ígérkezik, hiszen itt is van egy fiatal élmenő, akinek a babérjaira sokan ácsingóznak. Assenbrenner Tibor tavaly élete első astrás hétvégéjén is nyerni tudott Pécsett, tehát nehéz dolga lesz annak, aki le akarja győzni.42. nemzetközi autós hegyiverseny, Pécs
A program. Szombat. 8.00–13.20: időmérő edzések, 13.40–17.50: versenyfutamok. Vasárnap. 7.00–12.20: időmérő edzések, 12.40–16.50: versenyfutamok, 17.30: eredményhirdetés
Legfrissebb hírek

Humphries és Price is csoportelsőként jutott tovább a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
52 perce

Keddi sportműsor: nemzetközi kupameccsek három sportágban

Minden más foci
1 órája

Tóth Alex ki-ki meccsre készül; a 17 éves Galambos János busszal ingázik Szekszárd és Paks között

E-újság
1 órája

Kanapétól a pályáig – Patai Gergely publicisztikája

Egyéb csapat
2 órája

Fehérvári dominódőlés – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB II
2 órája

ATP-vb: simán győzött Fritz Musetti ellen, Sinner megint megverte Auger-Aliassime-et

Tenisz
2 órája

Vb 2026: a mexikói államfő elajándékozza egyes sorszámú belépőjét

Foci vb 2026
3 órája

Magabiztos nyíregyházi siker a női röplabda Extraligában

Röplabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik