Póta-bravúrok Dél-Koreában

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
2004.05.21. 21:43
Címkék
Éppen hatvan világranglistás helynyi különbség van a japán Umemura Aja (11.) és Póta Georgina (71.) között.Természetesen az előbbi javára&
A Pjongcsangban zajló dél-koreai nemzetközi bajnokságon azonban a Statisztika 19 esztendős válogatottja fütyült a világranglistára, fütyült a papírformára: a 16 közé jutásért lejátszott mérkőzésen hét játszmában legyőzte az ázsiait úgy, hogy Umemura 3:1-es vezetéséről fordított 4:3-ra. Egyébként a japánok számára ezekben a napokban nem sok jót jelentett, ha Pótával kellett játszaniuk, hiszen a selejtezőcsoportban is egy japán látta kárát a magyar bombaformájának. Az említett győzelmek a nyolcaddöntős szereplés lehetőségét jelentik Póta számára, ami azért is bravúr, mert a legjobb 16 közé 14 ázsiai asztaliteniszező mellé két európai került: a Statisztika horvát légiósa, Boros Tamara – aki a fehérorosz Veronika Pavlovicson lépett át –, no meg Póta Georgina. A folytatás egyikük számára sem ígérkezik könnyűnek, ugyanis Póta a világranglistán 19. helyen álló kínai Csang Zsuj, Boros pedig a hongkongi Tie Ja-na ellen lép asztalhoz.
Párosban sem sok hiányzott a hasonlóan jó eredményhez, de ott végül elmaradt a meglepetés: a Boros, Póta kettős a nyolcaddöntőben csak óriási csata végén, ötjátszmás mérkőzésen kapott ki egy dél-koreai duótól.

ITTF PRO TOUR, 4. ÁLLOMÁS
DÉL-KOREAI NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, PJONGCSANG (a pénzdíj: 90100 dollár). Nők. Egyes.
Selejtező. 4. csoport. Li Eun Szil (dél-koreai)–Póta 4:2 (8, 9, 5, –6, –7, 7), Póta–Sioszaki (japán) 4:2 (8, 8, –5, –7, 8, 4). A csoport végeredménye: 1. Li Eun Szil 2 győzelem, 2. Póta 1, 3. Sioszaki 0. A 16 közé jutásért. Póta–Umemura (japán) 4:3 (–10, 10, –9, –1, 10, 9, 8)
Páros. Nyolcaddöntő. Ji Min Hjung, Jun Dzsi Hje (dél-koreai)–Boros, Póta (horvát, magyar) 3:2 (–6, 5, –11, 8, 9)
Legfrissebb hírek

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
17 perce

Bronzérmes lett Törökországban a Hajós, Niemeier strandröplabdapáros

Röplabda
53 perce

Férfi röplabda: drámai meccsen győzte le DEAC a Pénzügyőrt

Röplabda
1 órája

A felső lécet súrolta a 11-es – a Kisvárda–Fradi meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
1 órája

Rangadót nyert Zsolnán a DAC, és ötpontos előnnyel vezet

Minden más foci
1 órája

Güler, Mbappé és Diomande is gyönyörű gólt szerzett a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kocsis Csillag aranyérmet nyert a SUP-világbajnokságon

Kajak-kenu
2 órája

Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt szerzett

Kézilabda
2 órája