<kep3>Trapattoni megint vitát kavart

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.05.19. 22:09
Címkék
Szegény Giovanni Trapattoni egyszerűen képtelen olyan keretet kihirdetni egy nagy torna előtt, amely tetszene a közvéleménynek. Az olasz szövetségi kapitány a 2002-es vb-re Roberto Baggiót nem nevezte, míg most a 2004-es Európa-bajnokságra Alberto Gilardinót hagyta ki a "nép" által bekövetelt játékosok közül. (Sokáig úgy nézett ki, hogy ezúttal is Baggio "kifelejtése" miatt tör majd ki a forradalom, de a Parma csatára az utolsó fordulóban mesternégyest szerzett, a második helyen zárta a góllövőlistát, és most már körülötte forog a világ.)
Trap kedden kora este hozta nyilvánosságra a 23 tagú keret névsorát, majd szerdán sajtótájékoztatón magyarázta meg a döntését: "Gilardino posztján Vierit és Corradit viszem magammal, Albertónak ezen a nyáron még az U21-es válogatottban kell helytállnia. Nem akarom a keretet az elmúlt hetek lelkesítő teljesítményei miatt felborítani, arról nem beszélve, hogy Gilardino még sehol sem volt, amikor mi kijutottunk az Európa-bajnokságra. Meg aztán két éve Hübner is gólkirály lett, mégsem jött ki a világbajnokságra."
Trap egyébként Gilardino mellett nem válogatta be Roberto Baggiót (aki pedig reménykedett benne), Paolo Maldinit (aki néhány napja végleg nemet mondott) és a nemrégiben megoperált Filippo Inzaghit sem.
"A bokaműtétemet elvégző orvosok garantálták, hogy június másodikára, a végleges kerethirdetés napjára százszázalékos állapotban leszek. Napi nyolc órákat edzek, és nagyon rosszulesik, hogy Trap esélyt sem adott nekem a keretbe kerülésre, holott tettem egyet s mást ezért a csapatért – szomorkodott Inzaghi, míg Gilardino a következőket mondta: – Nem örültem a hírnek, de elfogadom a kapitány döntését."
Érdekes, hogy a bajnok Milant és a második helyezett Romát csak 3-3, míg a Laziót, az Intert és a Juventust 5-5 játékos képviseli a nemzeti együttesben. A keret tagjai május 24-től június 5-ig a covercianói edzőtáborban készülnek, és május 30-án Tunézia ellen játszanak barátságos mérkőzést.

Az olasz keret
Kapusok:
Buffon (Juventus), Peruzzi (Lazio), Toldo (Inter)
Védők: F. Cannavaro (Inter), Favalli (Lazio), Ferrari (Parma), Materazzi (Inter), Nesta (Milan), Oddo (Lazio), Panucci (Roma), Zambrotta (Juventus)
Középpályások: Camoranesi (Juventus), Fiore (Lazio), Gattuso (Milan), Perrotta (Chievo), Pirlo (Milan), C. Zanetti (Inter)
Csatárok: Cassano (Roma), Corradi (Lazio), Del Piero (Juventus), Di Vaio (Juventus), Totti (Roma), Vieri (Inter)
Legfrissebb hírek

A Grund nagykövetei lettek a válogatott női kosarasok és Gera Dániel is

Kosárlabda
11 perce

Mads Pedersen veheti fel először a rózsaszín trikót

Kerékpár
19 perce

Legendák vonultak vissza, új sztárok születtek – ilyen volt a biatlonidény

Képes Sport
1 órája

Siti Beáta: A védekezés, a kapusteljesítmény és az érzelmek dönthetnek a Győr–FTC rangadón

Kézilabda
1 órája

Kórházba került a Girona vezetőedzője, a hétvégi bajnokin sem ülhet le a kispadra

Spanyol labdarúgás
1 órája

Premier League: négy játékosnak int búcsút a West Ham – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Tokaji Sándor: A tanítás a cél, nem az eredményesség

Utánpótlássport
1 órája

Cselgáncs World Tour: Pupp Réka ötödik lett Asztanában

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik