Statisztika: ez volt a 37.

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2004.05.15. 23:31
Címkék
Kevés természetesebb dolog van annál, mint hogy a Statisztika női asztalitenisz-csapata bajnoki címet szerez. De hát miért is ne lenne az, elvégre 1968 óta óta így van ez évről évre, az elmúlt több mint három és fél évtizedben még megszorítani sem nagyon tudták a Marczibányi téri együttest. Most is csak egy kicsit&
Persze a finálé első, 7:4-es Statisztika-sikerrel záruló összecsapása után már sejteni lehetett, hogy a meglepetést szimatolóknak ezúttal is csalatkozniuk kell, s bár a visszavágó 7:6-os végeredménye nagy csatát sejtet – amúgy időnként tényleg az is volt – a bajnoki cím sorsa egyértelmű volt.

A fiatal Póta Georgina kulcsszereplôje volt a döntônek és így a Statisztika 37. bajnoki címének (Fotó: Meggyesi Bálint)
A fiatal Póta Georgina kulcsszereplôje volt a döntônek és így a Statisztika 37. bajnoki címének (Fotó: Meggyesi Bálint)
A fiatal Póta Georgina kulcsszereplôje volt a döntônek és így a Statisztika 37. bajnoki címének (Fotó: Meggyesi Bálint)
Mindettől függetlenül csak dicséret illeti a BSE-t, amely megpróbálta a lehetetlent: a kellemetlen stílusban játszó és nagy küzdő Braun, valamint az e tekintetben méltó követőjének tekinthető horvát légiós, Vaida is nehéz perceket okozott Fülöp István játékosainak, miként az orosz Iszajevával szemben is meg kellett dolgozniuk minden egyes pontért a statisztikásoknak. De hát ők meg nem véletlenül nyertek már 25 alkalommal BEK-et és voltak 36-szor bajnokok, hozzá vannak szokva az ilyesfajta csatákhoz.
Ezért Statisztika a Statisztika…
Ezért rettegi a Marczibányi téri együttest a kontinens asztaliteniszsportja, s ezért nem lehet 1968 óta elvenni tőle a bajnoki aranyat. Ezúttal a talán valamivel halványabb teljesítményt nyújtott Molnár, no meg a betegsége miatt ugyancsak visszafogottabban játszó Fazekas mellett Póta, valamint a vb-bronzérmes horvát Boros volt a címvédő húzóembere. Utóbbitól ez egyébként is elvárható, hiszen a világranglistán stabilan dobogós, vagy dobogó környéki helyen lévő játékosnak szinte kötelező minden egyéni mérkőzését megnyernie.
De szép lassan már a fiatal Póta is ebbe a kategóriába tartozik.
A fentiek miatt a felnőttek között még újoncnak számító reménységre talán a megszokottnál nagyobb teher hárult, s ő egy kisebb megingástól eltekintve állta is a sarat: előbb öt játszmában sikerült legyőznie Braunt, majd pedig Iszajevával szemben is maratoni hosszúságú küzdelem végén diadalmaskodott. Vaida ellen is vezetett már 2:0-ra, de aztán láthatóan elfáradt – az elhúzódó meccsei miatt gyakorlatilag folyamatosan az asztalnál volt –, de ennek ekkor már nem volt akkora jelentősége, ugyanis a hátralévő találkozók párosításának ismeretében érezni lehetett, hogy a Statisztika lesz a bajnok, éppen úgy, mint 1968-tól kezdve mindig.
És most ugyebár 2004-et írunk…
Ez volt tehát – mivel egyszer volt egy félidényes bajnokság – a harminchetedik, s ez így természetes, miként az is, hogy jövőre a harmincnyolcadik következik majd.
Mert így kerek a (pingpong)világ… ---- E ---- B
Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
16 perce

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
44 perce

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
1 órája

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
7 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
7 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
7 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik