A Fiorentina tárt karokkal várja "Copfocskát"

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.05.10. 22:13
Címkék
Folytatja vagy abbahagyja? Hétfőn Olaszországban ez volt a fő kérdés azt követően, hogy a bresciai közönség vasárnap elbúcsúztatta Roberto Baggiót, aki talán az utolsó mérkőzését játszotta a Stadio Rigamontiban.
Ugyanakkor Vittorio Petrone, az egykori aranylabdás futballista menedzsere hétfőn egy rádiónak a következőt nyilatkozta: "Mindennap rengeteg ajánlatot kaptunk, úgyhogy Robyval úgy döntöttünk, itt az ideje elgondolkodni a jövőn. Nem olyan könnyű ám húsz év után abbahagyni. Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy Baggiónak az a nagy álma, hogy játsszon az Európa-bajnokságon."Más források azt is tudni vélik, hogy Roby a Fiorentinában folytatja pályafutását, természetesen csak akkor, ha a lilák az idény végén feljutnak az A-ligába. Ebben az esetben – állítólag – Carletto Mazzone ülne le a firenzei együttes kispadjára, és Baggio lenne az együttes irányítója. "Szép terv, de húsz év után azt hiszem, eljött az ideje búcsút inteni ennek a sportágnak. Nem könnyű döntés, de a szervezetem nem bírja tovább" – mondta ugyancsak hétfőn Baggio.Hétfőn megműtötték Stephane Appiah-t, a Juventus ghánai középpályását, aki a Sampdoria elleni bajnokin szenvedett orrtörést. Marcello Lippi mester bízik benne, hogy a futballista a rendelkezésére áll már a Lazio elleni szerdai Olasz Kupa-döntőben. A finálét (amelynek első felvonását a Lazio 2–0-ra megnyerte) Paparesta játékvezető dirigálja majd.Végül néhány átigazolási hír: az Inter meg akarja szerezni Lúciót, a Bayer Leverkusen brazil hátvédjét, akiért a német klub 13 millió eurót kér; a kék-feketék a nyáron visszaküldik az Ajaxnak Andy van der Meydét, aki csalódást okozott Milánóban; Giuseppe Signori bejelentette, hogy elhagyja Bolognát és a Serie A-t, de még nem vonul vissza: "Szívesen futballoznék Katarban".B-liga
41. forduló, vasárnap esti mérkőzés:
41. forduló, vasárnap esti mérkőzés:
Piacenza–Ternana 2–1 (D’Anna 63., Beghetto 77., ill. Borgobello 78.)
Az élcsoport: 1. Palermo 72 pont, 2. Cagliari 71, 3. Livorno 70, 4. Messina 69 (59–40), 5. Atalanta 69 (53–34), 6. Piacenza 67, …9. Ternana 59
Legfrissebb hírek

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
10 perce

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
26 perce

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
27 perce

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
29 perce

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
41 perce

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája

Lookman góllal és gólpasszal debütált, az Atlético a vártnál simábban jutott be a négy közé a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik