Az Arden beszállna

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2004.05.01. 22:53
Címkék
Christian Horner, a Formula3000-es nemzetközi sorozatban szereplő Arden-csapat igazgatója azt tervezi, hogy istállót indít a Formula1-ben  igaz, ehhez meg kell valósulniuk azoknak a szabálymódosításoknak, amelyeket az FIA 2008-ra tervez a Formula1-ben.
A legutóbbi két idény csapatversenyében diadalmaskodó Arden tavalyelőtt Tomás Engével a pilóták küzdelmét is megnyerte volna, ha a cseh pilótát nem büntetik meg marihuána fogyasztása miatt. Tavaly Björn Wirdheimmel tisztán lett első a sorozatban, és az idén is villámrajtot vett, Imolában Vitantonio Liuzzi az első, Roibert Doornbos a harmadik helyen ért célba."A jelenlegi szabályok szerint az új csapatoknak 48 millió dolláros nevezési díjat kell befizetniük, emiatt csak olyan gyárak engedhetik meg maguknak a bemutatkozást, mint a Toyota. Nekünk esélyünk sincs bekerülni, de ha megváltozik ez a rendszer, és megvalósítják a terveiket, azaz olcsóbb lesz a Formula–1-es szereplés, nem habozunk, feljebb lépünk a királykategóriába. Persze, ehhez az új szabályok mellett olyan istállót is kell találnunk, amely eladja nekünk a kasztniját" – tervezget Horner, aki tehát készen áll csapatával a Formula–1-es szereplésre. Minden bizonnyal sokan beállnak mögé a sorba, de először el kell fogadni a 2008-as idényre vonatkozó szabálymódosításokat, amelyekről a jövő héten tárgyalnak a Formula–1-es csapatok.
Legfrissebb hírek

Niels Zonneveld hazai sikerével zárult az darts European Tour

Egyéb egyéni
29 perce

Hétfői sportműsor: DVTK–Kazincbarcika az NB II-ben

Minden más foci
54 perce

Élet a bőrlabdák mentén – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
56 perce

Nyert és vezet a Lyon; négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
58 perce

Biztos jó, ha feljutunk az A-ligába?; Tóth Milán sírni tudott volna a sérülése után

E-újság
59 perce

NFL: a Cleveland a Baltimore, a Tennessee az Indianapolis ellen fordított és nyert

Amerikai sportok
1 órája

Gyönyörű gólokkal nyert a Real Madrid a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
1 órája

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája