Hátrányban a Tóth vezérelte Busenbach

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
2004.04.26. 20:56
Címkék
Újabb nagy siker kapujába érkezett Bátorfi Csilla: a kilencszeres Európa-bajnoknő együttese, a Müllermilch-Langweid magabiztosan nyerte meg a BEK-döntő első mérkőzését, így jó esély van arra, hogy a hazai visszavágón begyűjtse a trófeát.
Bátorfi igazán elégedett lehetett
Bátorfi igazán elégedett lehetett
Bátorfi igazán elégedett lehetett
Bátorfi igazán elégedett lehetett
Bátorfi igazán elégedett lehetett
Bátorfi igazán elégedett lehetett
A kontinens legerősebb bajnokságának számító Bundesliga élcsapatánál játékos-edzőként dolgozó Bátorfi nem lépett asztalhoz az osztrák ASKÖ Linz otthonában rendezett mérkőzésen, ezúttal a Schreiner-Yunli, Steff, Hszü Lin hármasnak szavazott bizalmat, és jól döntött. Igaz ugyan, hogy a román Steff kikapott az osztrákok kínai légiósától, Li Csien-pingtől, ám ezzel a linziek el is lőtték az összes puskaporukat. Jól megy tehát a Langweidnek, hiszen a BEK-siker mellé akár a bajnoki aranyérmet is begyűjtheti ismét, ugyanis az alapszakasz első helyéről várhatja a május elején kezdődő rájátszást, ahová egyébként a Tóth Krisztina vezérelte TV Busenbach is bejutott. A busenbachiak – hasonlóan a Langweidhez – még a nemzetközi porondon is érdekeltek, a kontinens második számú sorozatában, az ETTU-kupában játszanak döntőt az ugyancsak német 3T Berlin ellen. Tóthék az első, hazai meccset 3:2-re elveszítették (ötszörös Európa-bajnoknőnk ezúttal nyeretlen maradt), ám ez a parti még koránt sincs lefutva. Vélhetően így gondolják ezt a berliniek is, akik amúgy Oláh Zsuzsa irányítása mellett készülnek a visszavágóra, no meg a Bundesliga rájátszására, ahol az elődöntőben éppen Bátorfiékkal találkoznak majd.
A jelek szerint tehát a német asztalitenisz-sikerek elképzelhetetlenek magyar közreműködés nélkül… ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Szavazás: hányadik helyen végez a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Magyar válogatott
4 perce

NB II: Karcagi SC–Szeged-Csanád GA

Labdarúgó NB II
19 perce

WNBA: a Golden State Valkyries nyerte a döntő első mérkőzését

Amerikai sportok
23 perce

A 20 éves Billy Loughnane lett a legfiatalabb bajnok zsoké 1923 óta Nagy-Britanniában

Egyéb egyéni
35 perce

NB II: Pazar átlövéssel szerzett vezetést a Lőrinc a Gyirmót ellen

Labdarúgó NB II
41 perce

TCR World Tour: Michelisz Norbert a harmadik helyről várja az utolsó két fordulót

Egyéb autó-motor
46 perce

Lavreysen sorozatban nyolcadszor nyert férfi sprintben a pályakerékpáros vb-n

Kerékpár
58 perce

Pigniczki Fanni nyerte az rg Magyar Kupát, tarolt az MTK Törökbálinton

Egyéb egyéni
1 órája