Contra válthatja fel Cannavarót

M. T.M. T.
2004.03.23. 20:32
Címkék
Az olasz szövetség fegyelmi bizottsága keddi ülésén nem foglalkozott a vasárnap esti LazioRoma mérkőzésen történtekkel, ugyanis a szövetség maga is nyomoz, és Maurizio Landi bizottsági elnök meg akarta várni a vizsgálódás eredményét.
Mint ismeretes, a találkozó a 47. percben a szurkolók kérésére félbeszakadt, mert a tifosók – tévesen – úgy értesültek, hogy valaki meghalt a mérkőzést megelőző utcai csetepatéban. Annyi fejlemény azért van az ügyben, hogy a rendőrség letartóztatott egy újabb Roma-ultrát, akit a televíziós felvételek alapján azonosítottak.A fegyelmi bizottság nem hitelesítette a Messina–Atalanta másodosztályú bajnoki 3–0-s végeredményét, ugyanis a hazai szurkolók a mérkőzés előtt megtámadták a vendégcsapat buszát, és egy kővel eltalálták Massimo Taibit, a bergamóiak veterán kapusát. Az Atalanta megóvta a találkozót.Szintén a B-ligával kapcsolatos hír, hogy a hétfő esti Avellino–Ternana találkozó után a hazaiak azzal vádolták meg a vendégeket, hogy két játékosukat, Tiscit és Continit megpróbálták megvesztegetni a győzelem érdekében.Kedden megtartotta első edzését Gianfranco Bellotto, a Modena új edzője. A hétfőn menesztett Alberto Malesanit váltó tréner kijelentette: célja egyértelműen a bentmaradás, és szerinte ez annak ellenére teljesíthető, hogy hétfőn kiderült, az irányító Omar Milanetto számára térdsérülés miatt gyakorlatilag véget ért az idény.Az 55 éves Bellotto korábban dolgozott többek között a Pisa, a Pistoiese, a Mantova, a Venezia, a Treviso, a Cagliari és a Sampdoria kispadján is.Végül két játékospiaci hír. Marco Di Vaio 2009-ig meghosszabbította a szerződését a Juventusszal. A csatár eddig évi 1.6 millió eurót keresett, ezt a klub most alaposan megemelte. A spanyol sajtó szerint az Inter és az Atlético Madrid azon fáradozik, hogy a nyáron hátvédet cseréljen: Fabio Cannavaro a spanyol fővárosba költözne, a helyére a román Cosmin Contra (a Milan volt játékosa) érkezne a kék-feketékhez. B-liga
34. forduló, hétfő esti eredmények: AlbinoLeffe–Triestina 0–0, Avellino–Ternana 0–2 (Jimenez 26., Borgobello 50.)
Legfrissebb hírek

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
35 perce

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
58 perce

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Svájc–Algéria 2–0

Foci vb 2026
1 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
1 órája

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
1 órája

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
2 órája

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik