Luis Enrique a nyáron megy

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.03.09. 21:52
Címkék
Az utóbbi időben felpezsdült az élet a Barcelona háza táján, a csapat zsinórban hét bajnoki mérkőzést nyert meg, a vezetőség pedig szinte naponta szivárogtat ki információkat azzal kapcsolatban, kik érkezhetnek a nyáron a Camp Nouba.
Lehet, hogy a Barcát elhagyó Luis Enrique egykori csapatába, a Gijónba igazol
Lehet, hogy a Barcát elhagyó Luis Enrique egykori csapatába, a Gijónba igazol
Lehet, hogy a Barcát elhagyó Luis Enrique egykori csapatába, a Gijónba igazol
Lehet, hogy a Barcát elhagyó Luis Enrique egykori csapatába, a Gijónba igazol
Lehet, hogy a Barcát elhagyó Luis Enrique egykori csapatába, a Gijónba igazol
Lehet, hogy a Barcát elhagyó Luis Enrique egykori csapatába, a Gijónba igazol
A távozókról már kevesebb szó esik, bár ezúttal éppen egy ilyen hír látott napvilágot: Luis Enrique a Catalunya Radiónak adott nyilatkozatában elismerte, hogy az idény végén elhagyja a gránátvöröskéket.
Az egykori válogatott játékos leszögezte, hogy elhatározása végleges, azonban a jövőjével kapcsolatban még sok a fehér folt. Sajtóinformációk szerint elképzelhető, hogy a Barca csapatkapitánya visszatér korai sikerei helyszínére, a Gijón csapatába, persze csak azzal a feltétellel, hogy az asztúriai gárda feljut az élvonalba. A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Barcelona egyetlen pillanatig sem akarta meghosszabbítani a veterán játékos nyáron lejáró szerződését, egyrész azért, mert Luis Enrique májusban betölti a 34. életévét, másrészt pedig azért, mert a fizetése már rég nincs összhangban a teljesítményével – évi 5.7 millió euróról pedig nagyon nehéz eredményre vezető tárgyalásokat folytatni.
Mindeközben a spanyol sajtó egyre többet foglalkozik Patrick Kluivert helyzetével, a csatár ugyanis immár hatodik hete harcképtelen, noha a klub orvosai szerint a január 29-i sérülése után legfeljebb három hétre lett volna szüksége a felépüléshez. Az említett időpontban a Barca a Zaragozával játszott a kupában, és Kluivertet Milito becsúszása után kellett lecserélni. Lluis Til kluborvos szerint a hollandnak bevérzett a bal térde, de ő akkor két-, legfeljebb háromhetes kényszerpihenőt jósolt. A lapok most azon spekulálnak, hogy Kluivert nem az orvosok szerint előírt pihenéssel tölti az idejét…
Jorge Candel, a Valencia főorvosa megerősítette, hogy Pablo Aimarnak legalább két, esetleg három hét pihenőre van szüksége, hogy felépüljön a múlt szombaton, a Deportivo elleni rangadón összeszedett sérüléséből. "Aimarnak a bal lába hajlítóizmában mikroszakadás keletkezett, amit nem mondanék súlyos sérülésnek. Elméletileg nem kell komplikációkkal számolni, ha a kezelésen minden rendben megy, akkor hamarosan visszatérhet" – mondta Candel doktor, aki szerint legkorábban 25-én, a Genclerbirligi elleni UEFA-kupa-nyolcaddöntő visszavágóján számíthat Rafa Benítez edző a középpályásra.
Legfrissebb hírek

Shaqiri emberhátrányban lőtt hármat, svájci bajnok a Basel!

Minden más foci
1 perce

Újabb német győzelem a mieink csoportjában a hoki-vb-n; Kanada kiütötte Lettországot

Jégkorong
12 perce

NB II: Soroksár SC–Mezőkövesd Zsóry FC

Labdarúgó NB II
15 perce

Susan Francia részben magyarul köszöntötte fel Karikó Katalint anyák napján – kép

Egyéb egyéni
16 perce

NB II: Gyirmót FC Győr–Opus Tigáz Tatabánya

Labdarúgó NB II
20 perce

NB II: Vasas FC–Békéscsaba 1912 Előre

Labdarúgó NB II
22 perce

ILCA-vb: Érdi Mária és Vadnai Jonatán rajtra kész Csingtaóban

Egyéb egyéni
55 perce

Karnyújtásnyira a bajnoki címtől: őrült, hétgólos meccsen győzte le ismét a Barcelona a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
56 perce
Ezek is érdekelhetik