Az ezüst a tét Valenciában

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
2004.03.05. 20:48
Címkék
A hét végén igazi szuperrangadó színesíti a Primera División programját, Valenciában ugyanis a tabella második helyén álló helyi csapat fogadja a tőle mindössze egy ponttal lemaradó Deportivót.
Az idényből ugyan még rengeteg mérkőzés hátravan, ám mindkét csapatnál tisztában vannak azzal, hogy a győztes hatalmas lépést tehet az automatikus BL-tagságot jelentő második hely megszerzése felé. "Csakis felfelé tekintünk, az egyetlen célunk a Real Madrid befogása, és ehhez minden ellenfelet, köztük a Deport is le kell győznünk. Egyébként nem hinném, hogy a mostani lenne az utolsó alkalom arra, hogy megkezdjük a felzárkózást a listavezetőhöz" – próbálta meg levenni a terhet játékosai válláról Rafa Benítez, a Valencia edzője. A Turia-partiak a legutóbbi két bajnokijukon kikaptak (a Barcelona és az Espanyol előtt hajtottak fejet), viszont a török Besiktast kettős győzelemmel ejtették ki az UEFA-kupából, és ez visszaadhatja a csapat kissé megtépázott önbizalmát. Benítez mester leginkább a kisebb vádlihúzódásból visszatérő csapatkapitányában, David Albeldában bízik, mert szerinte a Deport elsősorban a középpályán lehet megverni.Ami a galíciaiakat illeti! Javier Irureta csapata sem brillírozott az elmúlt két fordulóban (döntetlen az Atlético Madrid ellen, majd hazai vereség a Barcelonával szemben), azonban a nemzetközi porondon a Juventus legyőzése jelentős fegyvertény. Igaz, a torinói visszavágóra a jövő héten kerül sor, így a kék-fehérek felállásán Irureta egy-két helyen változtat: Najbet helyén várhatóan Manuel Pablo játszik a védelem tengelyében, a többnyire a jobb bekk szerepkörében feltűnő Scaloni Víctor helyén, a középpálya közepén játszhat (az argentint César válthatja), míg elöl a Barcának kettőt vágó Pandiani kezd, minden bizonnyal Tristán helyett.Mindeközben a nyolc pont előnnyel listavezető Real Madrid a Santanderhez készül, mégpedig a térdsérülést szenvedő Raúl, az eltiltott Míchel Salgado és Pavón, valamint az izomhúzódással bajlódó Portillo nélkül. A királyi gárda orvosai szerint elképzelhető, hogy a csapatkapitány a Bayern München elleni, szerdai BL-visszavágóra sem épül fel.Primera División
A 27. forduló párosítása
A 27. forduló párosítása
(zárójelben az első körben elért eredmények). Szombati mérkőzések: Santander–Real Madrid (1–3), Osasuna–Real Sociedad (0–1), Celta Vigo–Espanyol (4–0), Valencia–Deportivo (1–2). Vasárnapi mérkőzések: Athletic Bilbao–Valladolid (0–2), Zaragoza–Málaga (1–2), Barcelona–Mallorca (3–1), Albacete–Betis (2–3), Sevilla–Villarreal (3–3), Atlético Madrid–Murcia (3–1)
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: pályán az Arsenal; folytatódik a jégkorong-vb

Ökölvívás
4 órája

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
4 órája

A jövő Győrben épül – Moncz Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
4 órája

Ligue 1: kikapott a városi vetélytárstól a PSG, Dembélé megsérült

Francia labdarúgás
5 órája

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
5 órája

Jamie Vardy góljával nyert a Cremonese, de a Lecce 96. perces győztes gólja miatt a kiesőzónában maradt

Olasz labdarúgás
5 órája

Megvédte a címét a Perugia a férfi röplabda BL-ben

Röplabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik