Az én Formám 1.

"Fél nyolckor csörög a vekker, ébredni kell. Nyugodtan aludtam, az időeltolódáshoz már a második napon alkalmazkodtam, úgyhogy a pihenéssel nem volt gond. Korán kezdődik a program, nyolckor indulunk a pályára, ahol gyerekekkel találkozunk – valamiféle pályázaton nyertek jegyeket. Autogramot osztunk a csapattársammal, Gimmivel, de már alig várjuk, hogy végre bent legyünk a boxban, beüljünk a versenyautóba. Napok óta itt vagyunk, többször körbesétáltuk, körbefutottuk a melbourne-i ringet, de kocsival – pláne versenyautóval – még nem mentünk rajta. Ahogy közeledik a pillanat, egyre türelmetlenebbek vagyunk. De addig még van egy eligazítás, amelyen rajtunk kívül a mérnökök, a technikai igazgató, és a csapatfőnök, Paul Stoddart vesz részt. A menetrend ugyanaz, mint mindig: megbeszéljük az edzésen használatos beállításokat, a napi programot és azt, hány kört teszünk meg. Utóbbinak azért van különös jelentősége, mert az új szabályok szerint minden versenyhétvégén csak egy motort használhatunk. Végre elkezdődik az első szabadedzés és ezzel együtt az idei versenyszezon. A csapat azt kéri, legyünk óvatosak, nehogy egy buta hiba miatt fölösleges munkát adjunk a szerelőknek. Megígérjük, és végre mehetünk, kinyit a boxutca, kezdődhet az első próba. Folyamatosan módosítjuk a beállításokat, sokszor nem is teszek meg egy teljes kört, csak kimegyek a pályára, és már állok is vissza a boxba. Persze közben rádión folyamatosan beszélünk a mérnökömmel. Javasolok néhány változtatást, és úgy tűnik, jó irányba megyünk, hiszen körről körre javulnak az eredmények. Már csak a fékkel és a súlyelosztással van egy kis gondom, ezen akárhogy igyekszünk, nem tudunk sokat javítani, úgy néz ki, az már éjszakára marad.Az edzés ideje alatt csak magamra figyelek, a saját feladatomra koncentrálok, az eredményeket csak a tréning végén mutatják meg. Bevallom, nem számítottam arra, hogy már az idény első edzésén megelőzöm a csapattársamat, hiszen Bruni tavaly a második félévben a Minardi tesztpilótája volt, így sokkal jobban ismeri az autót. Azért nem mondom, hogy nem örülök annak a háromtizednyi előnynek. Az egyórás szünetben megpihenünk egy kicsit, majd következik a második menet. Kisüt a nap és ezzel együtt az aszfalt hőmérséklete is emelkedik. A pályát egyre jobban megszokom, bár azért még van mit javulni. A lassú szakaszok nehezek, ott jelenti a legnagyobb gondot a fékek túlmelegedése – kicsit gyorsabban érkezem a kanyarokba, mint kellene. A második edzés elején még az érintetlenül hagyott autóval körözök, utána azonban áttérünk a versenybeállításokra, amelyekkel van egy kis problémám, a pálya középső részén apróbb hibákat követek el, így elmaradok Bruni idejétől. Két Jordant azonban megelőzök, és ennek a csapat nagyon örült. Persze, az edzés kiértékelése ezúttal sem maradhat el, a mérnökökkel megbeszéljük, mit változtatunk szombatra, azután pedig rohanunk a versenyzői eligazításra, amelyen minden pilótának kötelező részt vennie. Elmondják, mit változtattak a pályán, hol van új aszfalt és hol szélesítették ki néhány milliméterrel a rázókövet. Közlik azt is, hogy a boxutca bejáratánál még az este folyamán átfestik a csíkot fehérre, mivel a sárga vonalat nem látjuk túl jól. Még alig végzünk, máris rohannunk kell a szállodába. Gyors zuhanyozás és ruhacsere, estére ugyanis hivatalosak vagyunk az ausztrál rendezők fogadására, amelyen jó néhány Formula–1-es személyiség tiszteletét teszi, többek között Michael Schumacher, Mark Webber és Bernie Ecclestone. Beszélgetésre nincs túl sok lehetőség, de nem is bánjuk, alig várjuk már, hogy visszaérjünk a szállodába. Szombaton fontos napunk lesz, különös jelentősége van a pihenésnek."Baumgartner Zsolt