Sidi Péter ezüstérmes

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2004.03.02. 20:16
Címkék
Megvan a magyar csapat első érme a sydneyi Világkupa-versenyen: világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok puskásunk ugyanis második lett a légfegyveresmezőnyben.
A komáromi lövő az alapversenyt (60 lövés) követően még holtversenyben a harmadik helyen állt az ukrán Artur Ajvazjannal, ám a döntőben mutatott remek sorozata után majdnem egy teljes körrel előzte meg vetélytársát. S miután az 597 körével elsőként fináléba jutó osztrák Christian Planer végül egészen a hetedik helyig csúszott vissza, egyedül a szlovákiai Gönci József tudta megelőzni Sidit, méghozzá mindössze négy tized körrel."Nagyon fáradtan versenyeztem, ugyanis még nem sikerült átállnom, ezért aztán különösen értékesnek érzem ezt a második helyezést" – összegezte röviden teljesítményét világranglista-vezető versenyzőnk. A női puskásoknál Miszaki Hiromi révén japán győzelem született, Krzyzewsky Beáta a 13., Joó Éva a 36. helyen zárt. A szabadpisztolyosoknál pedig egyetlen indulónk, Simon Attila 546 körével 20. lett. Ez utóbbi számot a cseh Martin Tenk nyerte. A férfi traposoknál nem voltunk érdekelve, ennek ellenére igen izgalmasan alakult a végeredmény, hiszen az első török Oguzhan Tuzunt leszámítva minden finalistának szét kellett lőnie. Világkupa-verseny, Sydney

Férfiak. Légpuska (60 lövés, 10 m, 50 induló): 1. Gönci József (szlovákiai) 698.7 (596), 2. Sidi Péter (magyar) 698.3 (595), 3. Ajvazjan (ukrán) 697.4 (595), 4. Moldoveanu (román) 697.3 (594), 5. Narang (indiai) 696.9 (593), 6. Csang Lej (kínai) 696.6 (594). Szabadpisztoly (60, 50 m, 39): 1. Martin Tenk (cseh) 666.0 (567), 2. Si Hszing- lung (kínai) 662.5 (571), 3. Repacholi (ausztrál) 657.7 (562), 4. Dumoulin (francia) 655.7 (558), 5. Bruno (olasz) 653.9 (555), 6. Jü Hsziao-feng (kínai) 652.0 (561), …20. Simon Attila (magyar) 546. Trap (125 korong, 40): 1. Oguzhan Tuzun (török) 144 (120), 2. Mola (olasz) 139/1 (116), 3. Nummela (finn) 139/0 (118), 4. Kostelecky (cseh) 136/4 (115), 5. Paton (új-zélandi) 136/3 (117), 6. Csang Ping (kínai) 136/1 (117)

Nők. Légpuska (40, 10 m, 40): 1. Miszaki Hiromi (japán) 498.8 (396), 2. Szun Hszin (kínai) 498.6 (395), 3. Kurková (cseh) 498.1 (395), 4. Park Eon Dzsong (dél-koreai) 498.0 (395), 5. Bhagwat (indiai) 498.0 (397), 6. Leszkiv (ukrán) 497.5 (396), …13. Krzyzewsky Beáta (magyar) 393, …36. Joó Éva (magyar) 383
Legfrissebb hírek

Légiósok: Kovács Mátyás góllal és gólpasszal vette ki a részét a kassai sikerből

Légiósok
2 perce

Három gólt szerzett, továbbra is hibátlan hazai pályán a Barcelona

Spanyol labdarúgás
22 perce

Hivatalos: a Tisza megszüntetné a taót

Egyéb egyéni
32 perce

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
36 perce

Niké Liga: DAC–Slovan Bratislava

Minden más foci
54 perce

Női kézilabda BL: Győri Audi ETO–Buducsnoszt Podgorica

Kézilabda
57 perce

A NEKA legyőzte a Kozármislenyt a női kézi NB I kiesési rangadóján

Kézilabda
1 órája

Ryde és Toublanc is remekelt, a DVSC bejutott a női kézi BL rájátszásába

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik