Asztalitenisz: Könnyed magyar győzelem

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
2004.02.17. 22:04
Címkék
A március elején kezdődő csapat-vb jegyében lépett asztalhoz kedd este a magyar női asztalitenisz-válogatott. Igaz ugyan, hogy az apropó a csehek elleni Európa-bajnoki selejtező volt, ám Tarján András, az együttes szakvezetője már a vb-re készülő csapatot próbálgatta.
Nos, a kísérlet tökéletesen sikerült, hiszen a tavalyi Eb-n bronzérmet szerző gárda ezúttal is remekelt, mégpedig úgy, hogy a kilencszeres Európa-bajnok Bátorfi Csillát ezúttal nem is kellett "bedobni". Az első összecsapáson gyakorlatilag eldőlt minden, ugyanis a vendéglátók legjobbja, Strbiková és Fazekas küzdelmét az olimpiai kvótát szerző magyar hölgy nyerte. Fazekasnak a negyedik játszmában három meccslabdája is volt, ám ezt a cseh játékos még hárítani tudta, ám a mindent eldöntő, ötödik szettben már neki nem sikerült a meccslabdából jobban kijönnie. Fazekas fordított, így a mieinkhez került az előny, amit a folytatásban Tóth Krisztina és Póta Georgina már jóval könnyebb mérkőzéseken növelt tovább: Tóth Vachovcovát, Póta pedig Vocenovskát verte egyaránt három játszmában. Az együttes ezzel egy kis időre befejezte menetelését az Eb-selejtezőben, ugyanis a következő összecsapásra csak a nyári olimpia után, majd az ősszel kerül sor. Az minden esetre jó jel, hogy Tarján András játékosai a "félidőt" veretlenül zárták, és csoportelsőként várhatják a folytatást.Női Eb-selejtező, Dubnany
Csehország–Magyarország 0:3
Csehország–Magyarország 0:3

Strbiková–Fazekas 2:3 (–5, 5, –6, 12, –10), Vachovcová–Tóth 0:3 (–6, –5, –10), Vocenovská–Póta 0:3 (–6, –11, –2)
Legfrissebb hírek

Niels Zonneveld hazai sikerével zárult a darts European Tour

Egyéb egyéni
1 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kazincbarcika az NB II-ben

Minden más foci
1 órája

Biztos jó, ha feljutunk az A-ligába?; Tóth Milán sírni tudott volna a sérülése után

E-újság
1 órája

Élet a bőrlabdák mentén – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
1 órája

Nyert és vezet a Lyon; négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
1 órája

NFL: a Cleveland a Baltimore, a Tennessee az Indianapolis ellen fordított és nyert

Amerikai sportok
2 órája

Gyönyörű gólokkal nyert a Real Madrid a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2 órája

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
2 órája