Új támogatókat remélnek

OROSZ FERENCOROSZ FERENC
2004.02.04. 20:44
Címkék
Szeretné tovább bővíteni támogatói körét, a már meglévő szponzoroktól pedig további bizalmat és segítséget kér a Kométa Kaposvár SE. A hétszeres bajnok és nyolcszoros kupagyőztes férfi röplabdacsapat vezetői és játékosai ezzel a céllal rendeztek a napokban borkóstolóval egybekötött támogatói estet a somogyi megyeszékhelyen.
A cél, hogy ez a sorozat folytatódjon, illetve szeretnének új támogatók segítségével végre előrelépni a nemzetközi porondon is. A Kaposváron mindeddig egyedülálló rendezvényen kiderült: a város a csapat mellett áll, és a névadó támogató, a Kométa ’99 Kft. is fontosnak tartja a klub segítését.Az egyesület vezetői szeretnék ismertebbé tenni a csapatot, ezért a jövőben kabalafigurája is lesz a Kométának. Az ismert zenész, Auguszt Bárió jóvoltából pedig már indulója is van a társaságnak. Tovább folytatódik az az akció, amely eddig is nagy sikert aratott: a klub minden hazai mérkőzésére meghív egy helyi iskolát – abban a reményben, hogy a fiatalok megszeretik a sportágat, és egyre több meccsre járnak majd ki maguktól is. Ebben a szezonban örvendetesen nőtt a nézőszám. Vélhetően a csapat remek szereplése (14 mérkőzésen 14 győzelem a bajnokságban) is közrejátszott abban, hogy az elmúlt évhez képest többen figyelték a lelátóról Pásztorék összecsapásait. A Vegyész RC Kazincbarcika elleni rangadón például ezren szurkoltak a Kométának. Ráadásul a bajnokság java csak ezután következik.
Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
7 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
7 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
7 órája

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
7 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
7 órája

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
7 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
7 órája

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik