Budait és Ocskayt dicsérték

"Biztosak lehetnek abban, hogy áprilisban visszajövünk, igaz, akkor már nélkülem, mert annak a csapatnak nem én leszek az edzője. Viszont azt megígérem, hogy a most is az NHL-ben játszó sztárokból összeállított világbajnoki válogatott játékosait – abban a keretben egyébként szerintem legfeljebb öten lesznek majd benne a mostaniakból – figyelmeztetni fogom arra, hogy nem sétameccs vár majd rájuk. Úgy gondolom, hogy ez a magyar válogatott annak a csapatnak is igen komoly ellenfele lehet" – mondta nevetve a kedd esti Magyarország–Kanada mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Gary Green, a vendégek szakvezetője. A szimpatikus szakember nem győzte dicsérni Dusan Kapusta együttesét, sőt még a szlovák szakembernek is kedveskedett egy bókkal: "Látszik, hogy nagyon jó szakmai stáb dolgozik a válogatottjuk körül, kérem vigyázzanak rá, ne hagyják szétszéledni. E tekintetben ne utánozzák az észak-amerikaiakat, mifelénk ugyanis nagyon gyorsan lapátra teszik az edzőket." Érezhetően nem csak a kötelező udvarias köröket futotta Gary Green – aki egyébként 1979 novemberében minden idők legfiatalabbjaként, 26 évesen lett az NHL-es Washington Capitals vezetőedzője – hiszen még a szerda délelőtti káposztásmegyeri edzésen is a vendéglátók pozitívumairól beszélt:
– Látják, ezért csodálatos a jégkorong, igazi csapatsport. A kapuralövési mérleg hiába volt negyven huszonegy a javunkra, hiába nyomtunk végig a mérkőzés során, kis híján elvesztettük az összecsapást. Annak idején valószínűleg a szlovákok is így járhattak a magyarok ellen. Ezen az estén a hazaiak alkottak jobb csapatot, ők voltak egységesebbek, mi csak egyénileg voltunk jobbak, és ez majdnem kevés volt. A szlovák szakember remekül felkészítette az együttest, az egyetlen célravezető taktikát sikerült megvalósítaniuk.
– A mérkőzés közben nem tartott attól, hogy elveszítik a mérkőzést?
– Nem mondom, négy kettes hátránynál átfutott az agyamon, hogy ennyi volt a magyar–szlovák meccs is. Segédedzőim nagyon idegesek voltak, és persze én sem örültem, de azért nem izgultam túlzottan. Nem számítottam rá, hogy ötven percen át vezetnek majd ellenünk a magyarok, de bíztam a fiúkban: egyre csak nyomtunk, és tulajdonképpen csak idő kérdése volt, hogy fordítsunk.
– Kinek a játéka tetszett legjobban a magyar csapatból?
– A magyar kapus szenzációs volt, a mezőnyjátékosok közül pedig a 19-es, Ocskay Gábor, az első magyar gól szerzője tetszett. Gyors, robbanékony, nagyon gólveszélyes. Összességében – bár meccs előtt sem becsültük le a magyarokat – kellemesen csalódtam, nem vártam ennyire jó meccset.
– A mérkőzés után az öltözőben kemény volt a játékosaival?
– Ez a kanadai válogatott még nem eléggé összeszokott, egy pontrendszer alapján értékeltük a kedd esti produkciónkat, és az átlagnál némileg jobb teljesítmény jött ki, ez azt jelenti, hogy a mostani csapat játéktudásának körülbelül hetven százalékát nyújtotta a jégen. Egyénileg mindkét kapusunk elismerte, hogy nem az ő estéjük volt, de Bázelben lesz ez még jobb is. A mérkőzés után kicsit leteremtettem a srácokat, nem játszottak eléggé keményen, agresszíven. Nem durvaságra gondolok, hanem a test-test elleni, fizikai erőn alapuló játékra, az ütközésekre, a kemény lövésekre, egyszóval a kanadai hoki ismérveire.
Miközben tehát a kanadaiak a pénteken kezdődő Skoda-kupára készültek az AstraZeneca Jégcsarnokban (a bázeli tornán Szlovákia, Svájc és Németország lesz az ellenfelük), addig a mieink fejben talán már a hét végi Eurotour-állomáson, Minszkben jártak (Fehéroroszország, Ukrajna és Lengyelország, azaz három pokolian erős válogatott vár a mieinkre), lélekben azonban még mindig Székesfehérvárott voltak: egész pályafutásukat meghatározó élmény volt ez az összecsapás.
"Hálásak lehetünk a sorsnak, hogy ilyen meccseket élhetünk át – mondta Ocskay Gábor, aki az első magyar gólt lőtte, amely egyben a hokitörténelem első magyar jégen szerzett találata volt a kanadaiak ellen. – Az utóbbi években sok olyan pillanatunk volt, amiért megérte az a huszonkét év, amelyet a jégen töltöttem, s természetesen ezek közé tartozott a keddi mérkőzés is. Már amikor nem sokkal öt óra után megérkeztünk a fehérvári jégpályára és láttuk, hogy mennyien vannak, mindannyian beleborzongtunk, s azonnal a két évvel ezelőtti magyar–norvég meccs jutott az eszünkbe. Nagyon megtisztelő, hogy a kanadaiak edzője engem is név szerint említett, ez még nagyobb lökést ad a továbbiakhoz. De szerintem az egész csapat szenzációsan játszott, mindenki a maximumot nyújtotta és a közönség is fantasztikus volt. Amikor a kanadaiak egyenlítettek és a vezetést is megszerezték, ott benn a jégen egy kicsit szomorú voltam, de a meccs után a szurkolók szeretete, a vendégjátékosok gratulációja ezt elfeledtette velem. Azt hiszem, sikerült feldolgoznom a történteket és most már nagyon boldog és büszke vagyok, mert szerintem egy ilyen erős csapat ellen ilyen szoros eredményre senki sem számított. Én legalábbis nem."

A kanadaiak által említett másik magyar "hős", a kapuban ismét – immár sokadszor – egészen parádés teljesítményt nyújtó Budai Krisztián volt, akinek a ketrecére csak úgy záporoztak a lövések, időnként az ember nem is tudta, hogyan ért oda, miként tudott hárítani.
"Számomra egyetlen kritikus pontja volt a mérkőzésnek, s az mindjárt az elején volt – idézte fel a történteket az Alba Volán kapusa. – Gyorsan, szinte az első lövésből gólt kaptam, s vigyázni kellett, hogy a második és a harmadik ne menjen be, mert az biztosan megzavart volna. Szerencsére nem volt ilyen problémám, pedig a kanadaiak gyorsak voltak, rengeteget lőttek, sokat vitték a kapum mögé a korongot, és akadtak időszakok, amikor órási volt a nyomás rajtunk. Aki látta a meccset, az tudja, hogy mindent megtettünk, száz százalékot adtunk ki magunkból, ha kellett, a srácok belevetődtek a lövésekbe. Életem egyik legszebb emléke lesz ez a mérkőzés és most még elképzelni sem tudom, hogy milyen lesz az az áprilisi találkozó a Budapest Sportarénában."
Nos, a kedd este történtek után arra bizonyára nagyon sokan kíváncsiak lesznek majd…