Talmácsiék Valenciában tesztelnek

T. A.T. A.
2004.02.02. 20:25
Címkék
Az idei első tesztjén vett részt a Malagutival Talmácsi Gábor, a gyorsasági motoros vb 125 köbcentis kategóriájának versenyzője. A tavaly év végén márkát váltó pilóta Valenciában körözött, és nem volt túl boldog, mert a tréning első felében egy-egy köröket tudott megtenni, mivel gondok voltak a Ducati által kifejlesztett elektronikai rendszerrel: nem tudták vele összehangolni az alkatrészeket.
"Nem tudom, miért csak most derült ki ez a hiba – vallotta be Talmácsi. – Tesztpadon is próbálgatták a rendszert, de ott nem jöttek ki a gondok. Kipróbáltuk az új futóművet is, de a régivel valahogy még jobban érzem magam, így egyelőre azt használom a többi új alkatrész teszteléséhez. Nem örülök, de be kell látnom: normális, hogy egy új motor nem működik rögtön tökéletesen."Talmácsi kedden folytatja a tesztet, és megpróbál javítani az időeredményén. A legjobb körideje hétfőn 1:41.9 volt, ez 1.5 másodperccel rosszabb, mint amit a régi Malagutival ért el a tavaly év végi spanyol bajnoki futamon, viszont 2.4 másodperccel jobb, mint amit csapattársa, Manuel Manna produkált.
Legfrissebb hírek

Gavrics az ETO FC-t juttatta előnyhöz, Guerrero egyenlített

Labdarúgó NB I
5 perce

A Puskás Akadémia hamar előnybe került a Paks ellen

Labdarúgó NB I
7 perce

Ödegaard révén a második félidő elején is betaláltak a londoniak: Arsenal–Manchester City 3–0

Angol labdarúgás
21 perce

NB II: Szentlőrinc–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
25 perce

NB II: Karcagi SC–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
25 perce

Lovas Világjátékok: Doerfer az 50., Kaizinger az 57. helyen zárt lovastusában

Egyéb egyéni
26 perce

A Komárom és a DAC szurkolói együtt koszorúztak

Minden más foci
27 perce

Rg-vb: dupla brazil siker az együttes kéziszercsapatoknál

Torna
34 perce