Baumgartner: a mennyiség volt a fontos

T. A.T. A.
2004.01.29. 21:19
Címkék
Miután szerdán technikai gondok (váltóhiba) miatt alig néhány kört tehetett meg a valenciai aszfaltcsíkon, csütörtökön nem is annyira a minőség, hanem inkább a mennyiség volt fontos Baumgartner Zsolt számára. Meg kellett ugyanis ismernie a Minardi-istálló versenygépét, amely rengeteg mindenben különbözik a Jordantől, amelyet korábban már kitapasztalt.
– Több mint száz kört mentem, és a végén már magunkhoz képest a köridőim is elfogadhatóak voltak – mondta Baumgartner. – Teljesen új autót, vezérlést, fedélzeti monitort kellett megszoknom, de azt hiszem, a nap végére sikerült megbarátkoznom a Minardival.– Voltak konkrét feladatai is? – Természetesen. Különböző beállításokat, aerodinamikai elemeket – motorháztetőket, fenéklemezeket, szárnyakat – próbáltunk ki, no meg a motorbeállításokat is teszteltük. Elég sok mindenre kellett odafigyelni, és a csapat igényelte is a segítségemet, hiszen nekem van összehasonlítási alapom a Jordannel.– Nem jelentett nehézséget, hogy öt hónap kihagyás után ült újra F1-esbe?– Dehogynem. Újra bele kellett rázódnom a ritmusba.– Nagyok a különbségek a Jordanhez viszonyítva?– Vannak olyan beállítások, amelyekkel az autó sokkal merevebb és keményebb, máskor meg könnyebben vezethető. De egy nap alatt – bár több mint négyszáz kilométert tettem meg Valenciában – nem tudtam tökéletesen megismerni. Az mindenesetre biztos, hogy jó néhány változtatást hajtottak végre rajta tavaly óta: kicserélték a teljes hátsó felfüggesztést, a kasztnit, a szárnyakat, a motorfedelet, no meg a szívónyílást, amivel néhány lóerőt talán nyerni tudunk. És az idényrajtig még további újítások várhatók. – A csapat elégedett volt önnel? – Nem követtem el hibákat, egyetlen kicsúszásom sem volt, úgyhogy igen. Ráadásul a nap végére már az időeredményeim is elfogadhatóak voltak. Biztos vagyok benne, hogy két hét múlva, a következő teszten még jobban megy majd.
Legfrissebb hírek

Gavrics az ETO FC-t juttatta előnyhöz, Guerrero egyenlített

Labdarúgó NB I
3 perce

A Puskás Akadémia hamar előnybe került a Paks ellen

Labdarúgó NB I
5 perce

Ödegaard révén a második félidő elején is betaláltak a londoniak: Arsenal–Manchester City 3–0

Angol labdarúgás
18 perce

NB II: Szentlőrinc–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
22 perce

NB II: Karcagi SC–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
22 perce

Lovas Világjátékok: Doerfer az 50., Kaizinger az 57. helyen zárt lovastusában

Egyéb egyéni
23 perce

A Komárom és a DAC szurkolói együtt koszorúztak

Minden más foci
25 perce

Rg-vb: dupla brazil siker az együttes kéziszercsapatoknál

Torna
31 perce