Röplabda: Sztárok jönnek Nyíregyházára

B. T.B. T.
Vágólapra másolva!
2004.01.12. 22:35
Címkék
Ugyan két bajnoki mérkőzés még hátravan addig, de a Titász-NRK Nyíregyháza háza táján már a Bajnokok Ligája-szereplés is szóba került. A sorozat lebonyolítási rendje az egy évvel korábbi vetélkedéshez képest megváltozott: ezúttal öt háromcsapatos csoportba sorolták a 15 résztvevőt, a nyíregyháziak a legerősebb trióba kerültek, így komoly riválisokkal kell megmérkőzniük.
Az orosz Uralocska Jekatyerinburg gyakorlatilag megegyezik a teljes nemzeti csapattal, a spanyol Tenerife törekvéseit pedig jól mutatja, hogy megszerezte a BL négyes döntőjének rendezési jogát.A csoportok résztvevőinek lesz egy-egy úgynevezett hazai eseményük, amelyen egymást követő napokon találkoznak a két riválissal. A sort a szabolcsi együttes nyitja, a hétfői sajtótájékoztatón Ludvig Zsolt ügyvezető-edző ismertette a menetrendet, miszerint január 21-én az orosz bajnok, másnap pedig a spanyol kupagyőztes lesz a nyíregyháziak ellenfele a Bujtosi Szabadidőcsarnokban. Ezt követően a magyar bajnok január 28-án lép fel a meszszi uráli városban, február 2-án viszont a télen is napsütéses Tenerifén lesz jelenésük Schlégléknek.Ismerve a csoporttársak és a nyíregyháziak jelenlegi játékerejét, Ludvig Zsolt leszögezte, természetesen nem az ő csapata a csoport favoritja (a triókból az élen végző gárda és az egész mezőny legjobb másodikja lép tovább). Az ő küldetésük az, hogy közönségüket kiszolgálják, miközben fiatal csapatukkal igyekeznek helytállni a világsztárokat is felvonultató ellenlábasokkal szemben. Olimpiai selejtezők
Férfiak
Férfiak

Észak- és Közép-Amerika. Caguas. A 3. helyért: Puerto Rico–Kanada 2:3 (23, –23, 23, –18, –10), Döntő: Egyesült Államok–Kuba 3:2 (–21, 18, –24, 22, 13). Az Egyesült Államok kvalifikálta magát az olimpiára. Afrika. Tunisz. 5. játéknap: Tunézia–Egyiptom 3:0 (19, 16, 22). Tunézia kvalifikálta magát az olimpiára. Dél-Amerika. Caracas. 2. játéknap: Argentína–Peru 3:0 (13, 15, 18). 3. játéknap: Argentína–Venezuela 3:0 (18, 19, 23). Argentína kvalifikálta magát az olimpiára.

Nők
Dél-Amerika. Caracas. 3. játéknap: Dominikai Köztársaság–Venezuela 3:0 (18, 22, 27), Peru–Argentína 3:1 (28, –19, 15, 18). 4. játéknap: Dominikai Köztársaság–Peru 3:0 (20, 18, 21). A Dominikai Köztársaság kvalifikálta magát az olimpiára. Afrika. Nairobi. 3. játéknap: Kenya–Nigéria 3:1 (19, 21, –21, 10) Kenya kvalifikálta magát az olimpiára.
Legfrissebb hírek

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
8 perce

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
30 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
33 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
56 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik