DAC: a fináléra tartalékolva

Vágólapra másolva!
2004.01.10. 22:06
Címkék
A közönség a Magyar Kupa második elődöntő mérkőzésén sem szimatolhatott szenzációt, mindössze a frissen átadott csarnok festékillatát. Dusan Kapusta edző elvárása az volt, hogy a Dunaújváros gyorsan eldöntse a mérkőzést, majd tartalékoljon a döntőre, és kívánsága maradéktalanul teljesült is, hiszen tanítványai az első harmad után már 30-ra vezettek.
Orsó kezdte a gólgyártást, elegánsan a felső sarokba emelve, majd egy buli után még szinte fel sem ocsúdtak az újpestiek, amikor már Tokaji is belőtte a korongot a szinte védtelen kapuba. Néhány percre rá Borsos biztosította be a címvédő dunaújvárosiak kényelmes további játékát jelentő háromgólos vezetést. A lelkes lilák főleg a kék vonal környékéről próbálkoztak, amint lehetőség adódott, rögvest rá is durrintották távolról, Halmosi azonban ezúttal magabiztosan állta a sarat. Nem sokkal később Jan Muzik találta magát egyedül a dunaújvárosi kapussal szemben, ám az addigi legnagyobb helyzet is kihasználatlan maradt.
A második harmadban alig kezdődött el egy dunaújvárosi emberelőny, amikor buli után két másodperccel Horváth András már be is bombázta a negyedik gólt, Rajz tehetetlen volt. Ezt követően a Kapusta-csapat visszavett a tempóból, az utasítás szerint erőt tartalékolva a döntőre. A mérkőzés ennek ellenére váratlanul nagyon keménnyé vált. Vargyas gyakorlatilag letaglózta Baróti Zsoltot, aki előbb keményen csattant a jégre, majd pedig nekicsúszott a kapuvasnak, ezért fel sem tudott állni. Hosszas ápolás után hordágyon vitték ki a csarnokból. Az első diagnózisok alapján gerincsérülést szenvedett, de szerencsére törés nincs, "csak" zúzódásai vannak.
A sima mérkőzés ellenére értetlenül egyre inkább parázzsá vált a hangulat a jégen. Néhány perccel a mindenkit sokkoló Baróti-eset után az UTE kapusát, Rajz Tamást lökték úgy a kapuvasra, hogy még a sisak is lerepült róla. A játék ekkor szinte háttérbe szorult, bár Borsos és Erdősi, illetve túloldalt Muzik és a szlovák "hokimagyar", Balkóczi kerültek helyzetbe, az eredmény azonban nem változott. Az utolsó játékrészben a dunaújváros már fikarcnyival sem adott magából ki többet, mint amennyi az eredmény megtartásához szükséges volt, az UTE pedig ugyan becsülettel hajtott, többre azonban nem nagyon futotta Ancsin János játékosainak az erejéből. Egy emberelőnyös helyzet során Szélig a kék vonalról középről kapura küldte a korongot, a kapus nem sokat láthatott, be is csúszott a ketrecbe a lába alatt. A lilák kétségbeesetten rohamoztak, legalább egy becsületgólt szerettek volna összehozni. Drahovszky kísérlete is kimaradt egy újpesti emberelőnynél, majd az utolsó percekben Szajbert és Tolnai is bevehették volna Halmosi ketrecét, a gól azonban sehogyan sem akart összejönni.
A Dunaújváros simán bemasírozott a vasárnapi fináléba, amelyben minden bizonnyal jóval keményebb csata vár rá.

A Magyar Kupa vasárnapi programja
Döntő:
Alba Volán-FeVita–Dunaújvárosi AC (13.30, Tv: Sport1)
A 3. helyért: UTE–Ferencváros (17)
Legfrissebb hírek

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
13 perce

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
6 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
6 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
6 órája

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
7 órája

Yaakobishvili Áron a Las Palmas elleni idegenbeli döntetlennel debütált az Andorra kapujában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik