Egyre inkább úgy tűnik, hogy a McLarenhez tartó Juan Pablo Montoya mellett Ralf Schumacher is elhagyja a Williams-istállót az év végén.
"Az új szerződésről szóló tárgyalásokkal egyáltalán nem haladtunk, ezért abba is hagytuk őket. Most inkább a tesztelésre akarok összpontosítani" – mondta Ralf Schumi. A megüresedő állás(ok)ra máris több jelentkező van, egyikük Marc Gené, a csapat harmadik számú pilótája. "Tudom, hogy a monzai teljesítményemmel elégedettek voltak a csapat vezetői, ám én nem versenyzek minden második hétvégén, ezért hátrányban vagyok a többi kandidálóval szemben. A teszteken kell bizonyítanom, és mindent meg is teszek, hogy megszerezzem a versenyzői állást" – mondta Gené, aki mellett a jaguaros Mark Webber, az IRL-bajnok Scott Dixon és két világbajnok-csemete, Nelson Angelo Piquet és Nico Rosberg pályázik a versenyzői szék(ek)re. Az új FW26-os tesztelése egyébként már az első napon kiválóan sikerült, Montoya a hétfőn bemutatott négykerekűvel több mint egy másodpercet vert a második leggyorsabb Ricardo Zontára Jerezben.Ezen a héten Baumgartner Zsolt csapata, a Minardi is megkezdi a felkészülést a március 7-én kezdődő világbajnokságra, ennek jegyében a 20 éves Norbert Siedler tesztelhet az olaszországi Vallelungában. Az osztrák tehetség mellett az olasz Fabrizio Del Monte is tesztel a Minardival, míg a Renault juniorcsapatából a finn Heikki Kovalainen és az argentin José-Maria López jut lehetőséghez. Formula–1-es teszt, Jerez
Szerdai eredmények: 1. Juan Pablo Montoya (kolumbiai, Williams FW26-BMW, Michelin) 1:16.699 (51), 2. Zonta (brazil, Toyota, M) 1:17.994 (72), 3. Gené (spanyol, Williams FW25-BMW, M) 1:18.086 (40), 4. Trulli (olasz, Renault, M) 1:18.098 (99), 5. Montagny (francia, Renault, M) 1:18.427 (95), 6. Massa (brazil, Ferrari, Bridgestone) 1:18.996 (59), 7. Badoer (olasz, Ferrari, B) 1:19.182 (59), 8. Panis (francia, Toyota, M) 1:19.368 (46)