McNair és Manning az MVP

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2004.01.03. 20:06
Címkék
Az újságírók nem tudtak különbséget tenni Peyton Manning (Indianapolis Colts) és Steve McNair (Tennessee Titans) alapszakaszbeli teljesítménye között, így az elismerés 1957-es bevezetése óta harmadszor fordul elő, hogy ketten kapták meg a legértékesebb játékost (MVP) megillető díjat. Korábban 1960-ban (Norm Van Brocklin, Joe Schmidt) és 1997-ben (Brett Favre, Barry Sanders) fordult elő holtverseny az AP hírügynökség által lebonyolított voksoláson.
A két irányító egyaránt 12 győzelem/4 vereséges mérleggel vezette csapatát a rájátszásba, a quarterbackek pontrangsorában (rating) övék az első két hely (McNair végzett az élen), Manningé a legtöbb passzolt yard (4267) az alapszakaszban, a Titans vezére pedig egyike a legtöbbet futó karmestereknek a ligában. A Manning, McNair kettős célba érésével folytatódott a quarterbackek dominálása az MVP-szavazáson, hiszen immár sorozatban harmadszor került karmester kezébe a trófea: tavaly Rich Gannon (Oakland Raiders), 2001-ben pedig Kurt Warner (St. Louis Rams) lett a nyertes.Érdekesség, hogy az idei ankéton kizárólag az Amerikai főcsoportban (AFC) szereplő csapatok játékosai kaptak szavazatot. Az MVP-szavazás végeredménye
MVP (Az alapszakasz legértékesebb játékosa): 1. Peyton Manning (quarterback, Indianapolis Colts) és Steve McNair (quarterback, Tennessee Titans) 16-16 szavazat, 3. Tom Brady (quarterback, New England Patriots) 8, 4. Jamal Lewis (running back, Baltimore Ravens) 5, 5. Priest Holmes (running back, Kansas City Chiefs) 3, 6. Ray Lewis (linebacker, Baltimore Ravens) 2
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám kétszeres magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
15 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
18 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
40 perce

La Liga: Valencia–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
43 perce

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
44 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
48 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
1 órája

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
1 órája