Meyer lett a Hertha edzője

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2003.12.22. 21:15
Címkék
A papírformának megfelelően Hans Meyer lett a kiesés elől menekülő Hertha BSC (Király Gábor és Dárdai Pál csapata) új vezetőedzője. A tréner csak fél évre vállalta el a feladatot, és akár teljesíti a kitűzött célt, a bennmaradást, akár nem, szóba sem kerülhet számára a hosszabbítás.
Az 1. FC Köln elleni hazai mérkőzés (május 22-én) lesz az utolsó meccse Hertha-edzőként. "Nagyon oda kell figyelniük, uraim, mert tíz perccel az utolsó mecscsem lefújása után én már a rózsáim mellett leszek Bad Hersfeldben" – mondta az újságíróknak az első berlini sajtótájékoztatóján Meyer.A legutóbb a Mönchengladbachnál dolgozó szakembert októberben, a Huub Stevens akkori edzőnek adott ultimátumot követően kereste meg először Dieter Hoeness menedzser, ám Meyer akkor még nem állt kötélnek. Sőt még a múlt hét közepén is azt mondta, hiába minden erőfeszítés, nem vállal "tűzoltómunkát". "Csakhogy Dieter Hoeness nagyon kitartó volt – árulta el Meyer. – A feladat nem egyszerű, de teljesíthető. Az elmúlt évek fényében közepes méretű sportkatasztrófa lenne, ha a Hertha kiesne az első osztályból."Egy másik nagycsapat, a Borussia Dortmund furcsa pénzügyi manőverrel hívta fel magára a figyelmet. Német lapértesülések szerint a BVB 80-100 millió eurós kölcsönért folyamodott a Schechter & Co. nevű amerikai befektetőtársasághoz. Gerd Niebaum, a Dortmund elnöke szerint az összegre újabb befektetések miatt van szükség, nem pedig azért, hogy a német sajtó által gyanított csődöt elkerülje az egyesület.
Legfrissebb hírek

A Kecskemét és a Nyíregyháza korábbi trénere Csíkszeredába tart – NS-infó

Minden más foci
13 perce

Bosnyák bírók vezetnek az Győri Audi ETO KC-nek a női kézi BL elődöntőjében

Kézilabda
21 perce

Jégkorong-vb: első a család! Galló Vilmos elhagyta a csapatot

Jégkorong
28 perce

NS-jótékonyság: „Licit a futballcsukámért!” – Priskin Tamás

Minden más foci
35 perce

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
1 órája

Utánajártunk, mekkora esélyünk van szabadkártyát kapni a férfi kézi-vb-re

Kézilabda
1 órája

A Háromszéki Ágyúsok csatlakozik az Erste Ligához

Jégkorong
1 órája

Unai Emery: A trófeát nem adják ajándékba

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik