Meyer lehet a megmentő

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.12.20. 21:42
Címkék
A Tagesspiegel című lap szerint a Hertha BSC megtalálta a közelmúltban menesztett Huub Stevens vezetőedző végleges utódát (mint ismeretes, ideiglenes megoldásként, az utolsó három őszi fordulóban Andreas Thom irányította Király Gábor és Dárdai Pál csapatát).
Az újság állítja, a legutóbb a Mönchengladbachnál dolgozó trénert hétfőn hivatalosan is bemutatják a német fővárosban."Meyer az első számú jelöltünk, és én már semmiféle problémát sem látok, hogy kinevezzük" – mondta a lapnak a Bundesliga 17. helyén szerénykedő klub egyik, inkognitót kérő alkalmazottja. A tárgyalásokat az informátor szerint Dieter Hoeness menedzser vezette, ő volt az, aki rábeszélte Meyert, hogy csaknem egy év után térjen vissza a kispadra. A szakember egyelőre csak az idény végéig kötelezné el magát, utána pedig az eredmények függvényében hosszabbítanának vele szerződést.Meyer 2003. március elsején távozott a Mönchengladbach kispadjáról, ugyanakkor a klubot nem hagyta el, és az első számú játékosmegfigyelője lett. Emellett a DSF televíziós csatornánál dolgozott szakkommentátorként.
Brazilt vett az 1860

Az 1860 München 2007 nyaráig szóló szerzôdést kötött Fernando Santosszal, a Flamengo védôjével. A brazil futballista 500 ezer euróért vált klubot, és már a tavaszi idényben pályára léphet új csapatában.
Brazilt vett az 1860

Az 1860 München 2007 nyaráig szóló szerzôdést kötött Fernando Santosszal, a Flamengo védôjével. A brazil futballista 500 ezer euróért vált klubot, és már a tavaszi idényben pályára léphet új csapatában.
Érdekesség, hogy Huub Stevens, a menesztett tréner ugyanakkor üzenetet küldött Berlinbe, amelyben kifejti, a csapat nélküle is kiesik az első osztályból, ha nem következik be gyökeres változás. "Ha a játékosok nem változtatnak az egoizmusukon, akkor egészen biztosan így lesz. Berlinben nem az edzőkkel, hanem a játékosokkal, a csapattal van gond. Ezt nem hittem volna, amikor elvállaltam a feladatot. A labdarúgók nem úgy küzdöttek a Hertháért, ahogyan ez a kötelességük lett volna" – jelentette ki a holland mester.
Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
1 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
1 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
1 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
1 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
1 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
1 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik