Egyedül nekik sem megy

T. A.T. A.
2003.12.16. 21:12
Címkék
Három külön alakulat, amelyeket a sivatagi versenyzés imádatán kívül egy támogató is összeköt, a Mol. Az olajcég már tavaly is támogatta a Kis Sándor, Czeglédi Péter, a Palik László, Darázsi Gábor és a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettőst, és az idén tovább folytatódik az együttműködés, amelyet sikeresnek ítélhetünk, hiszen a három párosból kettő (Kisék és Palikék) célba ért az idén januári megméretésen.
Három páros, 11 ezer kilométer, egy közös szponzor – a Mol Team (balról): Szalay és Bunkoczi, Palik és Darázsi, Kis és Czeglédi (Fotó: Németh Ferenc)

A Mol támogatása eredményorientált: persze az indulási költségekhez is hozzájárul a cég, de az e fölötti összeget a tavaly kidolgozott motivációs rendszer szerint osztják szét.
Ezt kedden délelőtt, a budakeszi töltőállomáson megtartott sajtótájékoztatón jelentették be. A fent említett párosok közötti kapocs egyébként arra is jó, hogy általa jobban összetartsanak, bár ezzel talán enélkül sem lenne gond, hiszen rivalizálás csak a magyar bajnoki viadalokon folyik, a sivatagban mindenki segít mindenkinek, mivel ott egymásra vannak utalva a versenyzők.
Szalay és Palik új autót állít csatasorba: előbbi egy Opel Fronterát épített, utóbbi kifejezetten a sivatagi versenyekre megálmodott, csővázas Bowler Wildcattel vág neki a több mint 11 ezer kilométeres távnak. Kis hû maradt a márkához: megerősített Nissan Pick-Uppal száguld a Szaharában. A szervezők igyekeztek sivatagi hangulatot teremteni a parkolóban, ahol két versenyautó és egy kamion ácsorgott (utóbbi azért, mert a Szalay Dakar Team műhelyében lázas munka folyik, hogy elkészüljön a versenyautó, amely jelenleg még darabokban van, a kamion azonban már korábban elkészült), ám a hó egy kicsit bezavart a képbe.
Noha mindhármuknak megadatott már, hogy célba érjenek a világ legnehezebb tereprali-viadalán (Szalay 2000-ben), fő célként most is azt fogalmazták meg, hogy szeretnének eljutni a Rózsaszín-tó partján felállított céldobogóig.
Legfrissebb hírek

Triatlon: kilenc magyar indul a pénteken kezdődő ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
52 perce

Ob-cím és csúcsdöntés a Szőlőskör 50 kilométeres távján

Csupasport
1 órája

Az oroszok követelik, hogy a torna-vb ne legyen olimpiai kvalifikációs verseny

Torna
2 órája

Szakmailag és gazdaságilag sem érte meg az Eurokupa-indulás a szolnoki pólócsapatnak

Vízilabda
2 órája

Nem kizárt, hogy a Brentford ellen visszatér Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2 órája

Stollárék döntő rövidítésben kikaptak a vuhani nyolcaddöntőben

Tenisz
2 órája

Meghalt Bo Johansson, a dán válogatott egykori sikerkovácsa

Minden más foci
2 órája

Férfi röplabda: a következő idényben is döntőket játszana a MÁV Előre

Röplabda
3 órája