Egyszemélyes hadsereg

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2003.12.10. 20:37
Címkék
A Toronto nyolc, a Calgary négy győzelem után kapott ki ismét a bajnokságban, a Carolina megszakította hárommeccses nyeretlenségi sorozatát Edmontonban, de ez mind-mind apróság Markus Näslund teljesítményéhez képest. A svéd csatárzseni ugyanis egymaga verte meg a Pittsburghöt, hiszen az ő négy góljával nyert 43-ra  hoszszabbításban  a Vancouver.
Näslund 0–1-nél egy remek összjátékot követően mattolt először, 1–2-nél éles szögből leadott lövése eredményezett egyenlítést, majd miután a harmadik harmadban kegyetlenül a hálóba bombázott egy kipattanó korongot, már a Canucks vezetett. Erre még tudott válaszolni a meglepően jól játszó, egyébként ligautolsó Penguins, ám a hirtelen halál 24 másodpercében eldöntötte a mérkőzést a vancouveri csapatkapitány, méghozzá szemtelen köténygóllal."Eddig nem teljesítettem valami jól a bajnokságban, gondoltam, éppen itt az ideje, hogy változtassak ezen” – magyarázta a kisebb sérülése után visszatérő, az idényben eddig 15 találatot szerző támadó, aki pályafutása kilencedik mesterhármasát, illetve második négygólos mérkőzését jegyezte az NHL-ben.Ami a legyőzött felet illeti: a pittsburghiek kapuját őrző kanadai Marc-Andre Fleuryre egy ideig biztosan nem számíthatnak a fekete-sárgák, mert az ifjú hálóőr hamarosan elutazik Finnországba, a december 26-án kezdődő junior-világbajnokság színhelyére, ahol társaival mindenképpen szeretné túlszárnyalni a januári eredményt – akkor Kanada ezüstérmet szerzett, miután a fináléban 3–2-re kikapott Oroszországtól.NHL, alapszakasz, 63. játéknap
New York Islanders–Tampa Bay Lightning 5–2 (0–0, 2–2, 3–0).
New York Islanders–Tampa Bay Lightning 5–2 (0–0, 2–2, 3–0).
Gólszerző: Hunter (36.), Bates (39.), Martinek (44.), Parrish (49.), J. Blake (60. – üres kapu), ill. Kubina (30. – emberelőny), Fedotenko (34.). Kapusok: Snow 29 védés/31 lövés, ill. Habibulin 30/34
Toronto Maple Leafs–St. Louis Blues 2–3 (0–0, 1–2, 1–0, 0–1) – hosszabbítás után. G: Sundin (33.), Nieuwendyk (60. – emberhátrány), ill. Rycroft (28.), Drake (33. – eh.), Ch. Pronger (61. – ee.). K: Belfour 24/27, ill. Osgood 13/15
Minnesota Wild–Calgary Flames 2–1 (0–0, 2–0, 0–1). G: Zjuzin (24.), Dupuis (33. – ee.), ill. Gelinas (56.). K: Fernandez 31/32, ill. Kiprusoff 17/19
Edmonton Oilers–Carolina Hurricanes 2–3 (0–2, 0–0, 2–1). G: Szemjonov (57.), Hemsky (60. – ee.), ill. M. Murray (12., 17.), Vrbata (42. – ee.). K: T. Salo 22/25, ill. Weekes 25/27
Vancouver Canucks–Pittsburgh Penguins 4–3 (0–1, 2–1, 1–1, 1–0) – h. u. G: Näslund (24., 34., 47., 61. – a második ee.), ill. Kraft (10., 54. – az első ee.), Berehowsky (29. – ee.). K: Hedberg 14/17, ill. M.-A. Fleury 33/37

Röviden

SÉRÜLT HARCOSOK. Tomas Holmström, Darren McCarty, Henrik Zetterberg és Steve Yzerman után újabb detroiti hokisok jelentettek sérültet: Chris Chelios (jobb térd) várhatóan egy hónapig nem játszhat, Steve Thomas (bal térd) körülbelül hat hétre dőlt ki a sorból, míg Dominik Háseknek (ágyék) ezt a hetet kell kihagynia.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Észak-Macedónia–Magyarország férfi kosárlabda-világbajnoki előselejtező

Minden más foci
5 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
6 órája

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
6 órája

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
6 órája

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
6 órája

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
7 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
7 órája

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
7 órája
Ezek is érdekelhetik