Nincs mentség a kudarcra

2003.12.08. 21:39
Címkék
Ez a sűrű nemzetközi program átka: a Milan vezetői olyannyira nem titkolták, mit gondolnak a Celta Vigo elleni, utolsó csoportmérkőzés jelentőségéről, hogy egy sor fontos futballistájukat már el is küldték Japánba, hogy a Boca Juniors elleni Világkupa-döntő előtt tökéletesen akklimatizálódjanak.
E hozzáálláson nyilván mélyen felháborodnak a sportszerűség bajnokai, főképp azok, akik történetesen Bruges-ben vagy Amszterdamban látták meg a napvilágot, de nincs mit tenni: a piros-feketék a biztos csoportelsőség tudatában a B-csapatukkal fognak kiállni.A hír természetesen eljutott már Miguel Angel Lotina fülébe is. A galíciaiak szakvezetője tüstént kijelentette, ezt a lehetőséget az övéinek ki kell használniuk. "Annyi kulcsjátékosuk fog hiányozni, hogy nincs mentségünk, ha nem nyerünk. Nem szeretném, ha bárki azt hinné, feladjuk a BL-t a gyenge bajnoki eredmények javítása érdekében. Nagyon sokat jelent nekünk ez a sorozat” – így Lotina.A Maldini, Nesta, Cafú, Gattuso, Pirlo, Pancaro és Sevcsenko nélkül pályára lépő címvédő védelmének tengelyében feltehetően Costacurta és Laursen kap majd helyet, míg a támadások befejezése Tomasson mellett a kevésbé ismert Marco Borriellóra fog várni. A vendégeknél nem játszhat Mosztovoj, de a fentiek értelmében ugye ez sem lehet kifogás…
Távkapcsolóval a kézben
Viasat3: Manchester United–VfB Stuttgart (20.45, élô), Besiktas–Chelsea (22.40, felvételrôl), összefoglaló (0.15); SAT1: Manchester United–VfB Stuttgart (20.45, élô); ORF1: FC Bruges–Ajax (23.15, felvételrôl)
Távkapcsolóval a kézben
Viasat3: Manchester United–VfB Stuttgart (20.45, élô), Besiktas–Chelsea (22.40, felvételrôl), összefoglaló (0.15); SAT1: Manchester United–VfB Stuttgart (20.45, élô); ORF1: FC Bruges–Ajax (23.15, felvételrôl)
Megjegyzendő, a Celta esetleges győzelme a San Siróban teljesen fölösleges lesz, ha az Ajax is nyer Bruges-ben – márpedig a belga bajnok mostani formáját elnézve ez nem lenne világraszóló csoda. "Nem várhatok túl sokat az Ajax elleni mérkőzéstől. Annyi a sérültünk, hogy csak annyit mondok, megtesszük, amit lehet” – adott ízelítőt a kincstári pesszimizmusból Trond Sollied, a Bruges vezetőedzője, arra célozva, hogy nem számíthat Andrés Mendozára, Alin Stoicára és Szerhij Szerebrennikovra. Érdekesség, hogy ha a 40 éves, 3 hónapos és 24 napos Danny Verlinden védeni fog, a BL történetének legidősebb résztvevője lesz, egy teljes hetet ráverve Taszosz Mitropuloszra, aki hat éve az Olympiakosz mezében állította fel a rekordot.

Milan (olasz)–Celta Vigo (spanyol)
Milánó, 20.45
V: Vasszarasz (görög)

FC Bruges (belga)–Ajax (holland)
Bruges, 20.45
V: Messina (olasz)
Legfrissebb hírek

A ZTE amerikai-magyar védőjét nem lepte meg, hogy ennyire jól megy az amerikai csapatnak

Foci vb 2026
7 perce

A kaliforniai baseball-meccsen is tudta mindenki, hogy Mexikó gólt szerzett – videó

Foci vb 2026
14 perce

Vajon látunk-e élesben is ilyen pontos összjátékot a belgáktól?

Foci vb 2026
16 perce

Harangi Aiden: Az Egyesült Államok a világbajnokságot is megnyerheti

Foci vb 2026
17 perce

Guineai játékosok jönnek Magyarországra – Debrecenbe csatár érkezett

Labdarúgó NB I
45 perce

Raúl Rangel 23 éves koráig várt az élvonalbeli bemutatkozásra – bemutatjuk a mexikóiak eddig hibátlan kapusát

Foci vb 2026
50 perce

Téglagyárban, hentesüzletben és pékségben is dolgozott Guillermo Ochoa utódja

Foci vb 2026
53 perce

Röplabda: győzelemmel kezdett az Eb-n az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
56 perce
Ezek is érdekelhetik