Jön a végleges eltiltás?

2003.12.08. 21:22
Címkék
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) üdvözli az Egyesült Államok sportági szervezetének (USATF) vasárnapi döntését, amely szerint minden szteroiddal megbukott versenyzőt élete végéig szóló eltiltással kell sújtani.
"Ez nagyon pozitív lépés a részükről, örülünk neki. Azt mutatja, hogy mindent megtesznek a sportág tisztaságáért” – mondta Gyulai István, az IAAF főtitkára. A USATF által vasárnap elfogadott elképzelés szerint – amely részét képezi a szervezet által meghirdetett "Zéró tolerancia” elnevezésű programnak – a roppant kemény büntetés azokra is vonatkozik, akik először akadnak fenn a doppingteszten, ráadásul az atléták mellett edzőikre is hasonló sors várna. Az életre szóló eltiltás bevezetése Dick Pound, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke szerint nemzetközi szinten kivitelezhetetlen, sőt, úgy véli, az amerikaiak csak színjátékot űznek, s ezzel ők is tisztában vannak. Gyulai is elismerte: a radikális szabályokat nagyon nehéz lenne elfogadtatni néhány országgal, különösen annak fényében, hogy 1997-ben a maximális büntetés mértékét négy évről a felére kellett csökkenteni a folyamatos bírósági perek miatt. "Biztosnak kell lennünk abban, hogy bevezethető az örökös eltiltás, különösen ott, ahol rendszeresen bírósági perek kerekedtek a doppingügyekből” – mondta. A vétkesekkel szembeni lehető legkeményebb fellépésnek a gondolata közvetlenül a hatalmas botrányt kavaró új szer, a tetrahidrogesztrinon (THG) feltűnése után vetődött fel az amerikai szövetség köreiben, ugyanis a szervezet rengeteg bírálatot kapott a nemzetközi szervezetektől. (MTI)
Legfrissebb hírek

A ZTE amerikai-magyar védőjét nem lepte meg, hogy ennyire jól megy az amerikai csapatnak

Foci vb 2026
7 perce

A kaliforniai baseball-meccsen is tudta mindenki, hogy Mexikó gólt szerzett – videó

Foci vb 2026
14 perce

Vajon látunk-e élesben is ilyen pontos összjátékot a belgáktól?

Foci vb 2026
16 perce

Harangi Aiden: Az Egyesült Államok a világbajnokságot is megnyerheti

Foci vb 2026
17 perce

Guineai játékosok jönnek Magyarországra – Debrecenbe csatár érkezett

Labdarúgó NB I
45 perce

Raúl Rangel 23 éves koráig várt az élvonalbeli bemutatkozásra – bemutatjuk a mexikóiak eddig hibátlan kapusát

Foci vb 2026
50 perce

Téglagyárban, hentesüzletben és pékségben is dolgozott Guillermo Ochoa utódja

Foci vb 2026
53 perce

Röplabda: győzelemmel kezdett az Eb-n az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
56 perce
Ezek is érdekelhetik