Mi döntött a Jaguarnál?

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2003.12.06. 21:49
Címkék
A Jaguar-istállótól kitett Justin Wilson úgy véli, hogy nem a tehetsége, hanem kiváló szponzori háttere miatt szerződtették a helyére az osztrák Christian Klient.
Klien szponzorai több mint 14 millió eurót hoznak a Jaguarhoz
Klien szponzorai több mint 14 millió eurót hoznak a Jaguarhoz
Klien szponzorai több mint 14 millió eurót hoznak a Jaguarhoz
Klien szponzorai több mint 14 millió eurót hoznak a Jaguarhoz
Klien szponzorai több mint 14 millió eurót hoznak a Jaguarhoz
Klien szponzorai több mint 14 millió eurót hoznak a Jaguarhoz
A 20 éves versenyző a múlt héten tesztelte először a Jaguar-Cosworthot, és azonnal meggyőzte a Milton Keynes-i csapat vezetőit. Azonban Wilson és mások úgy vélik, hogy David Pitchford ügyvezető igazgatót a Red Bull vette rá Klien szerződtetésére, az energiaital-gyártó ugyanis közölte, hogy ha 2004-ben Formula–1-es pilóta lesz a fiatalból, évi tízmillió eurós támogatását több mint négymillióval megemeli.
"Csalódott vagyok, hogy nem versenyezhetek tovább a Jaguar-istállónál, de semmit sem tehettem, és számítottam a döntésre. Ez az ügy nem arról szól, hogy valaki gyorsabb lenne nálam. Én is Christian helyében lehetnék, csak éppen nem áll mögöttem egyetlen nagy gyár sem, aki támogatna” – mondta Wilson, aki az idei szezon elején úgy teremtette elő a Minardinál való vezetéshez szükséges kétmillió fontot, hogy saját céget alapított, és a tőzsdén árulni kezdte részvényeit. Húzása bejött, sokkal több hasznot termelt, mint amire szüksége volt, de közel sem anynyit, mint amennyi most kellene neki.
A Minardihoz szívesen viszszamenne, de oda is pénz kell, és kétszer egymás után nem tudja megcsinálni ugyanazt. Másik lehetősége lenne a Cart a tengerentúlon, de annak a sorozatnak egyre kevesebb esélye van az életben maradásra, könnyen lehet, hogy hamarosan csődeljárás indul ellene.
Wilsonéhoz hasonló cipőben jár Baumgartner Zsolt is, hiszen van Formula–1-es tapasztalata, de nem tud annyi pénzt előteremteni, amennyit felmutatva esélye lenne a Jordannél vagy a Minardinál. Azoknál a – gazdag – csapatoknál pedig, ahol nem feltétlenül a pénz számít, az eddig nyújtott teljesítmény alapján hívhatják meg a szerződés nélkül tengődő pilótákat. Baumgartner a Jordan színeiben lefutott két versenyén nem igazán tudta felkelteni a többi csapat érdeklődését, és a Formula–3000-ben sem sikerült az élcsoportba kerülnie. Igaz, Wilson 2001-ben megnyerte a sorozatot, ennek ellenére sem sokkal jobbak a kilátásai, mint Baumgartnernek.
A Jaguarnál pedig elégedettek Klien szerződtetésével, nem foglalkoznak a bírálatokkal. "Annak a pilótának, akit szerződtetünk, meg kell felelnie egy bizonyos kritériumnak. Az, hogy Christian szponzort is hoz, csak egy bónusz a részéről, a segítségével hatékonyabban tudjuk fejleszteni az autót” – mondta Pitchford.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Paks–FTC az NB I-ben, Győr–FTC a női kézi NB I-ben, magyar–német a hoki-vb-n

Minden más foci
6 órája

A Paks főleg Varga Barnabásra figyel; Wladár: Mi vagyunk a magyar sport aranytartaléka

E-újság
7 órája

Hajrában szerzett góllal a Sunderland került előnybe a Championship-rájátszás elődöntőjében

Angol labdarúgás
7 órája

A Milan fordított, és legyőzte a Bolognát

Olasz labdarúgás
7 órája

Borbély Balázs: Nagyon magas volt a fű

Labdarúgó NB I
7 órája

Nagy lépést tett az alsóház megnyerése felé a DEAC a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
7 órája

Tovább robog a másodosztály felé a Las Palmas

Spanyol labdarúgás
8 órája

Rendkívül fordulatos meccsen a csehek legyőzték Svájcot a hoki-vb magyar csoportjában

Jégkorong
8 órája
Ezek is érdekelhetik