Csúnyán kikapott a Lazio

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.11.29. 21:42
Címkék
Óriási meglepetéssel kezdődött a Serie A 11. fordulója, a szombat délutáni nyitó mérkőzésen ugyanis a Siena 30-ra legyőzte az esélyesebbnek számító Laziót.
A toszkán újonc jól kezdte a találkozót, az első félidő első nagy helyzetét azonban Sztankovics hagyta ki. Aztán a játékrész hajrájában váratlanul előnyhöz jutott a hazai gárda: a 41. percben Guigou beadását követően ide-oda pattogott a labda, végül a brazil Taddei jókor érkezett, és Peruzzi hálójába talált. Sőt, két perc múlva már 2–0 állt az eredményjelzőn: újra Taddei volt eredményes.A második félidőben a Lazio mindent egy lapra feltéve kezdett támadni, de sokáig a saját térfeléről sem tudott kimozdulni, majd a 68. percben a reklamáló Sztankovics piros lapot kapott. A végeredmény a 94. percben alakult ki, amikor Taddei beadását követően Menegazzo talált a római kékek hálójába. Szegény Roberto Mancini, a Lazio mestere egész héten influenzás volt, ám ez az eredmény aligha járult hozzá, hogy jobban érezze magát.Szombat délelőtt végre eldőlt, hogy Giancarlo Camolese lesz a Reggina új edzője a hét közepén elküldött Franco Colomba helyett. Mint ismeretes, a klub sokáig tárgyalt Francesco Guidolinnal, ám a Bologna egykori mestere addig húzta az időt, míg végül Pasquale Foti Reggina-elnök választása Camolesére, a Torino volt mesterére esett. A Bologna elleni vasárnapi bajnokin még Buso kapusedző irányítja a csapatot.Tv: a Sport1 ma 14.45-kor közvetíti a Roma–Lecce bajnokit

A-liga
11. forduló, szombat délutáni mérkőzés:
Siena–Lazio 3–0 (Taddei 41. és 43., Menegazzo 94.). A forduló többi mérkőzését vasárnap játsszák.

B-liga
17. forduló, péntek esti mérkőzés:
Genoa–Palermo 1–1 (Colacone 56., ill. Corini 79.). A forduló többi mérkőzését vasárnap délután játsszák.
Legfrissebb hírek

Értékelje a magyar női vízilabda-válogatott Európa-bajnoki teljesítményét!

Vízilabda
9 perce

A szétlövésben ezúttal alulmaradt, Európa-bajnoki ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
12 perce

Európai kézilabdaligák: Lukács Péter 11 gólt lőtt

Kézilabda
54 perce

Kanada hat end alatt lerendezte a címvédő olaszokat curlingben

Téli olimpia 2026
55 perce

Jégkorong: négy korosztályos fiúválogatott lépett pályára

Utánpótlássport
1 órája

Korlátozás nélkül úszhatnak az orosz és fehérorosz juniorok – hivatalos

Úszás
1 órája

Végh Richárd ötödik a zágrábi UWW-versenyen

Birkózás
1 órája

Könnyedén megverte a Veszprém a sereghajtót a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik