Egy helyen a három szakág

SEBASTIAN TAMÁSSEBASTIAN TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.11.26. 20:59
Címkék
A nemzetközi szövetség (FILA) novemberi, moszkvai ülésén eldőlt, hogy a 2005-ös világbajnokságnak Budapest adhat otthont. "A FILA Végrehajtó Bizottsága a jelöléseket áttanulmányozva választotta ki Budapestet helyszínként és a Magyar Birkózószövetséget rendezőként. Az MBSZ nyújtotta be a legjobb pályázatot, és széles körű tapasztalata, meghatáró tényezője volt a jelentkezés elbírálásának. Budapest számos birkózóeseményt szervezett meg óriási sikerrel  írta levelében Raphaël Martinetti, a FILA elnöke.
A világbajnokság megrendezéséért Törökország, Finnország, Azerbajdzsán, Szlovákia és Venezuela is harcba szállt, a döntés azonban a magyar fővárosnak kedvezett, s ebben valószínűleg az is fontos szerepet játszott, hogy Hegedűs Csaba a FILA elnökségének tagja. "A budapesti világbajnokság sportágtörténeti esemény lesz – újságolta a magyar szövetség elnöke. – Nemcsak azért, mert a jövő évi, athéni kongresszuson elfogadásra kerülő új szabályok szerint zajlik majd a küzdelem, hanem mert a birkózás történetében először egy helyszínen rendezik mindhárom szakág, a kötött-, a szabadfogás és a nők világbajnokságát is.”A 2005. szeptember 27. és október 2. között esedékes világbajnokságra több mint száz nemzet 800 versenyzőjének nevezése várható, a szervezés tehát igazi kihívást jelent. "Azt szeretnénk, ha az eseményt nemcsak a birkózószövetség, hanem egész Magyarország is sajátjának érezné” – fogalmazott az elnök. A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium máris az esemény támogatója. Mesterházy Attila, a minisztérium politikai államtitkára szerint a GYISM szakmai, erkölcsi és anyagi támogatására is számíthatnak a szervezők. Hegedűs Csaba azt is elmondta, hogy mivel 2005-ben lesz 110 éves a magyar olimpiai mozgalom, a MOB-bal történt előzetes egyeztetések alapján a vb része lesz a jubileumi ünnepségsorozatnak, azaz a Magyar Olimpiai Bizottság is felsorakozott a támogatók közé.Az elmúlt évtized során Budapest többször is bizonyította, hogy beugróként is képes magas színvonalú világverseny megszervezésére (elég csak megemlíteni, amikor a 2001-es Eb rendezési jogát elvették Lengyelországtól, Magyarországnak másfél hónap állt a rendelkezésére), most a hátralévő két évben, ahogyan az elnök fogalmazott "fel kell kötni a gyatyaszárat, és megmutatni a világnak, mit is tud a magyar.” Persze nemcsak a szervezés terén, hanem a szőnyegen is remek alkalom lesz ez a bizonyításra. "Volt szerencsém átélni, milyen hazai közönség előtt vébét nyerni – emlékezett Gáspár Tamás, 1986 világbajnoka, jelenleg a szövetség főtitkára. – A sportoló gyerekként álmodozik ilyenről: a hazájában megrendezett világversenyen, több ezer néző előtt hallgatni a Himnuszt a dobogó tetején… A mostani birkózóknak is ez adjon erőt, és kívánom, hogy éljék át ők is a csodát.”
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
3 perce

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
4 perce

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
4 perce

Semenyo vezérletével látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
5 perce

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
11 perce

Különleges konferenciával, sportolókkal és sztárelőadókkal ünnepli fennállásának 100. évfordulóját a TF

Egyéb egyéni
11 perce

Férfi vízilabda Eurokupa: fölényes győzelemmel kezdett a Szolnok

Vízilabda
38 perce

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
39 perce
Ezek is érdekelhetik