Szerencsét hozott a dominikai divat

2003.11.20. 22:05
Címkék
Hat jó gyakorlattal mindig lehet valamit keresni, még akkor is, ha minimális emelésekkel halad előre a versenyző. Krutzler Eszter azonban ötkilónként srófolta feljebb a leküzdendő súlyokat: két ezüst- és egy bronzérem lett a jutalma. Likerecz Gyöngyi két éve Antalyában a három aranyérmet a 75 kilóban gyűjtötte be. Csak összehasonlításképpen: az oroszlányi egy kategóriával feljebb akkor 255 kilóval tudott győzni, míg most Krutzler a 69 kilósok között 262.5-val végzett a második helyen!
– Állítólag vita folyt ön és a szövetségi kapitány között a kezdősúllyal kapcsolatban. Azt regélik, száztizenkettőn akart kezdeni, míg Zsuga Imre a százöt mellett kardoskodott.– Csak a szokásos történet – mondta huncut mosollyal a száján Krutzler. – Nem vagyok egyszerű eset, főleg akkor nem, ha remek formában érzem magam. Nehezen törődöm bele ilyenkor a számomra előírt kezdősúlyba.– Végül százhéten indított, és a sajtótájékoztatón említette, hogy világcsúcsot szeretett volna elérni. Mire gondolt?– Szakításban képesnek tartottam magam rá, de megelőztek. Meg aztán másképpen is versenyeztem volna, ha nem kvalifikációs világbajnokságon lennénk, amelyen az egyéni érdekeket valamelyest háttérbe kell szorítani.– A szándéka azt sejteti, hogy kirobbanó erőben érezte magát.– Valóban, az edzéseken elért eredményeim felbiztattak, igaz, elég magas volt a testsúlyom. Talán életem legnehezebb fogyasztásán vagyok túl, más kérdés, a melegítés alatt egyáltalán nem éreztem, hogy megviselt volna.– Tervezett konkrét helyezést vagy eredményt?– Helyezést nem, inkább olyan teljesítményre vágytam, amellyel a csapat érdekeit jól szolgálom, egyúttal én is elégedett lehetek.– Ha már a csapatról van szó, az ön versenyzéséig csak a kudarcok szegélyezték a magyarok útját. Mennyire hatott ki ez a hangulatára?– El tudom képzelni, mit érezhet most Tancsics Laci vagy Baranyai Jani, hiszen világversenyen kiesni óriási trauma. Rendkívül nehéz felállni a padlóról. De ettől nem lettem feszültebb, jóllehet mindenképpen bizonyítani akartam.– Nemcsak a versenyzésével, hanem a hajviseletével is kitűnt. Honnan van ez a szőke rasztafrizura?– Dominikai… A vébé előtt egy hétig Dominikán edzőtáboroztunk, és gondoltam, ha már egyszer – talán életemben először és utoljára – ott járok, kipróbálom. Arrafelé szinte mindenki ilyen frizurát visel.– Nem egyszerű megcsinálni ezt a sok vékony fonatot, belevariálni a műhajat, egyebeket. Mennyi ideig tartott?– Négy óra alatt lett kész, de az árát meg ne kérdezze, mert úgysem árulom el.
Legfrissebb hírek

„Egész nap úgy éreztem, hogy hátrányból próbálok felzárkózni” – Russellt rejtélyes gond hátráltatja

F1
19 perce

Szerbia legyőzésével tornagyőztes a magyar férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
24 perce

A hőség meghiúsította a függetlenség napjára tervezett ünnepségeket Philadelphiában

Foci vb 2026
27 perce

Nincs meglepetés, a Dembélé, Olise, Barcola, Mbappé négyessel rohamoznak a franciák Paraguay ellen

Foci vb 2026
29 perce

Önfeledt ünneplés helyett menekülés a hőség elől – Függetlenség Napja Philadelphiában

Foci vb 2026
46 perce

Galsy rajtbüntetést kapott – változott a Brit Nagydíj rajtsorrendje

F1
52 perce

Felkészülés: A Paks négy gólt szerzett Eszéken, a Puskás Akadémia legyőzte a Slovant

Labdarúgó NB I
53 perce

Unahi-dupla, Rahimi-gól a marokkóiaknál – videó

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik