Elkészült az Eb kalapbeosztása

Vágólapra másolva!
2003.11.20. 20:43
Címkék
A pótselejtezők befejezése után az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elkészítette a kalapbeosztást a 2004-es kontinensbajnokságra.
Az UEFA a rangsoroláskor a 2002-es világbajnokság és a 2004-es Eb selejtezősorozatában elért eredményeket vette figyelembe, azzal a kitétellel, hogy a címvédő Franciaországnak és a rendező Portugáliának mindenképpen az első kalapban kell szerepelnie. (Más kérdés, hogy a pontátlagok alapján is mindkét nemzeti tizenegy kiemelt lett volna.)A pontátlag alapján a címvédő és a rendező mellett Csehország és a selejtezőben Magyarországgal azonos kvintettben szereplő Svédország került az első kalapba. Ránézésre azonban inkább a második négyest – Anglia, Németország, Olaszország, Spanyolország – illetné az első hely! Ez még akkor is igaz, ha a németek csak az utolsó pillanatban, a törökök bukása miatt "léptek” egy kalappal előrébb. De még ez sem elég a számukra… "Csalódott vagyok, és sajnálom, hogy Németország nem lesz kiemelt az Euro2004-en. Végül is a tavalyi világbajnokságon a miénk volt a legjobb európai csapat” – kesergett Rudi Völler, a Nationalelf csapatfőnöke.A 16-os döntő sorsolásának kalapjai
1. kalap: Franciaország (3.000 pont), Portugália (2.400), Svédország (2.388), Csehország (2.333). 2. kalap: Anglia (2.312), Olaszország (2.312), Spanyolország (2.312), Németország (2.187). 3. kalap: Hollandia (2.166), Horvátország (2.125), Dánia (2.055), Oroszország (2.055). 4. kalap: Bulgária (1.888), Svájc (1.611), Görögország (1.562), Lettország (1.250)
A sorsolást november 30-án tartják Lisszabonban.
Legfrissebb hírek

Messi megkapta a hosszabbítási ajánlatát és rögtön meg is sérült – a 11. percben le kellett cserélni

Minden más foci
7 perce

Atlétika: McLaughlin-Levrone nyerte a 400 méteres síkfutást az amerikai válogatón

Atlétika
13 perce

F1 75: huszonegy indulóból csupán három ért célba

F1
21 perce

Lluis Riera Martí: Versenyképes csapatot építünk Fehérváron

Kosárlabda
47 perce

Formula–3: megérkezett az eső a Hungaroringre, bajnokavatással kezdődött a vasárnapi program

Egyéb egyéni
47 perce

Kanadai tinédzser búcsúztatta Gauffot a montreali nyolcaddöntőben

Tenisz
1 órája

Kajak-kenu: majdnem tökéletesen zárta a világversenyeket Holló Hanna

Utánpótlássport
1 órája

Robbie Keane: Szükségünk van a magyar futballistákra

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik