Újonc is lesz az Eb-döntőn

2003.11.19. 22:55
Címkék
A 37 országban közvetített mérkőzést úgy kezdték a törökök, ahogyan honfitársaik elvárták tőlük: szinte követhetetlen iramban. Főleg a bal oldalon voltak ellenállhatatlanok, percek alatt számos helyzetet alakítottak ki, teljesen beszorítva ellenfelüket.
A lettek azonban kis szerencsével átvészelték ezt az időszakot, benne Nihat alig mellészálló lövését.Szegény lettek már épp megmutathatták volna, hogy – a repülőtéri motozás ellenére – nem feltartott kézzel jöttek ki a pályára, amikor egy zseniális megmozdulás nyomán megszületett a hazaiak vezető gólja. Nihat ki tudja, hányadik elfutása után beadott, és Ilhan 17 méterről, oldalra dőlve, ballal a kapu jobb oldalába lőtt. Csak három percnek kellett eltelnie, hogy a közönségnek kis híján az arcára fagyjon az üvöltés: az odavágó gólszerzője, Verpakovskis és Laizans játszott össze, utóbbi 14 méterről rátűzte, s Ömer az utolsó pillanatban tenyerelte szögletre a labdát.A második félidő ismét török rohamokkal kezdődött, a vendégek láthatóan a kontráikban bíztak – nem is alaptalanul. Egy óra elteltével aztán felgyorsultak az események. Karadeniz meglépett a jobb szélen, laposan centerezett, és az érkező Hakan Sükür a kapus fölött a hálóba pörgetett. Két perc múlva viszont Laizans végzett el szabadrúgást, középre kanyarított labdájához senki sem ért hozzá, így akadálytalanul jutott el a hálóig. Már ezzel is a baltiak lettek volna a továbbjutók, de Verpakovskis ezen a meccsen is letette a névjegyét: kiugratták egy magas labdával, Bülent Korkmaz nem érte utol, ő pedig átemelt a kifutó Ömer fölött. Lettország lesz az Európa-bajnokság egyetlen újonca!Törökország–Lettország 2–2 (1–0)
Isztambul, 25 000 néző
V: Frisk (svéd). G: Ilhan (19.), Hakan Sükür (64.), ill. Laizans (66.), Verpakovskis (77.)
TÖRÖKORSZÁG: Ömer – Ümit D., Bülent K., Deniz – Emre B., Tümer (Karadeniz, 60.), Tugay (Sanli, 80.), Ibrahim – Nihat, Hakan Sükür, Ilhan
LETTORSZÁG: Kolinko – Stepanovs, Astafjevs, Zemlinskis, Laizans, Zirnis, Isakovs, Bleidelis, Verpakovskis (Pahars, 91.), Rubins, Rimkus (Stolcers, 79.)
Továbbjutott: Lettország, 3–2-vel
Legfrissebb hírek

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
28 perce

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
35 perce

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
47 perce

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
1 órája

Kíméletlen hőség és paraguayi durvaság: Kylian Mbappé tizenegyese elég volt a francia győzelemhez

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyesből törte meg a jeget Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyesével vezet Franciaország!

Foci vb 2026
1 órája

Gól még mindig nincs a Paraguay–Franciaország meccsen, így mutatjuk az előző mérkőzés legérdekesebb statisztikáit!

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik