Jevszejev fejese döntött

2003.11.19. 22:56
Címkék
Cardiffban az oroszok cseppet sem tétováztak, az első percektől irányították a játékot, hiszen tudták, csak akkor lehet esélyük a továbbjutásra, ha gólt szereznek.
A meccs elején bátran játszottak a szigetországiak is, de hamarosan teljesen beszorultak a kapujuk elé. A vendégek fölénye a 23. percben érett góllá: Guszev a jobb oldalról, az ötössel egyvonalból végzett el szabadrúgást, beívelt labdájára Jevszejev, a Lokomotiv Moszkva előrehúzódó védője emelkedett fel a legjobb ütemben, és Jones hálójába bólintott.A walesieknek már két gól kellett a továbbjutáshoz, és a hazaiak lassan rendezni is tudták a soraikat. Ám az oroszok nagyon jól védekeztek, Hartson, a walesiek egyetlen csatára "levakarni" sem tudta volna magáról Onopkót. Az oroszok villámgyors, ötletes ellentámadásokkal kombináltak, Guszev mindig veszélyes volt a hazai kapura.A walesiek a félidő végére váltak igazán veszélyessé, a 43. percben Giggs (akit az UEFA nem tiltott el, de Jevszejev moszkvai lekönyöklését később napirendre tűzik az európai szövetségnél) öt méterről kapufát lőtt, majd Savage kísérletét blokkolták a védők. A fordulás után Speed fejelt mellé jó helyzetből, de a gól váratott magára. Nagyon beszorultak az oroszok, szinte percenként próbálkoztak a walesiek, olykor szélről belőtt labdákkal, máskor távoli kísérletekkel igyekeztek megtörni az újonc Malafejev kapust.Mark Hughes félórával a vége előtt hadba állította Earnshaw-t, a Cardiff City ősszel 19 gólos középpályását, akinek becserélése után Giggs felment Hartson mellé második éknek. A nagyobb helyzeteket továbbra is az orosz kontrák eredményezték, de gól végül már nem született, így az oroszok 1996 után kijutottak az Európa-bajnokságra. Walesnek ez még sohasem adatott meg, és továbbra is várnia kell.Wales–Oroszország 0–1 (0–1)
Cardiff, 73 500 néző
V: Mejuto González (spanyol). G: Jevszejev (23.)
WALES: P. Jones – Barnard, Melville, Gabbidon, Delaney – Speed, Savage, A. Johnson (Earnshaw, 58.), Koumas (Blake, 74.), Giggs – Hartson
OROSZORSZÁG: Malafejev – Jevszejev, Szenynyikov, Ignasevics, Onopko – Szmertyin, Alenyicsev, Tyitov (Ragyimov, 59.), Guszev – Bulikin, Izmajlov
Továbbjutott: Oroszország, 1–0-val
Legfrissebb hírek

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
28 perce

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
35 perce

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
47 perce

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
1 órája

Kíméletlen hőség és paraguayi durvaság: Kylian Mbappé tizenegyese elég volt a francia győzelemhez

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyesből törte meg a jeget Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé tizenegyesével vezet Franciaország!

Foci vb 2026
1 órája

Gól még mindig nincs a Paraguay–Franciaország meccsen, így mutatjuk az előző mérkőzés legérdekesebb statisztikáit!

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik