Még az elnök is beleszól

Vágólapra másolva!
2003.11.18. 21:01
Címkék
Hogy mekkora a szerdai mérkőzés tétje, abból is látszik, hogy a szlovén játékosok továbbjutás esetén fejenként százezer eurót kasszírozhatnak.
A horvátok esetleges prémiumáról nincs információnk, de pillanatnyilag nekik kisebb gondjuk is nagyobb ennél. Egy sebtében elvégzett közvélemény-kutatás szerint a szurkolók úgy vélik, Otto Baric szövetségi kapitánytól mielőbb meg kell szabadulni, még akkor is, ha a csapat kijut az Eb-re. A bírálókhoz csatlakozott Ciro Blazevic, az 1998-ban vb-bronzérmes csapat mestere.Blazevic a legolvasottabb napilap, a Vecernji List hasábjain a következőket írta: "Nagy bajnak tartom, hogy Baric a sok kritika ellenére sem ismerte el a zágrábi mérkőzésen elkövetett hibáit, tehát nem is okulhatott belőlük. A horvát futballisták technikásak, ehhez képest a beívelésekre bazíroztunk. A szlovénokat nem lehet magas labdákkal megverni, csakis rövid passzokkal”.Baric munkájába mások is igyekeznek beleszólni, a szövetség elnöke, Vlatko Markovic például maga irányította át Marko Babicot az U21-esektől a nagyválogatottba. A kapitányt bizonyára frusztrálja a rengeteg támadás, mert nem jelent meg a közszolgálati tv vasárnapi sport-show-jában, miközben szlovén kollégája ott volt. A sajtótájékoztatón azért odamondogatott az újságírónak: "Nem olvasom az újságokat, így jól érzem magam. Lehet, hogy sokan csalódottak, de a válogatottban a légkör sokkal jobb, mint ahogyan azt önök vázolják”.Bojan Prasnikar sokkal készségesebb volt. "Győzni akarunk, bár szerintem továbbra is a horvát csapat az esélyesebb. Ki kell használnunk a hazai pálya előnyét, de nincs garancia arra, hogy ezt meg is tudjuk valósítani. Szeretnénk megismételni a zágrábi mérkőzés első félidejében mutatott játékunkat. Nem fogjuk őrizni a nulla nullát, hanem megpróbálunk korán gólt lőni” – ígérte a hazaiak mestere.Szlovénia–Horvátország
Az első mérkőzésen: 1–1
Ljubljana, 17.30
V: Meier (svájci)
A várható kezdőcsapatok:
SZLOVÉNIA: Dabanovic – Cipot, Vugdalic, Knavs – Karic, Sukalo, N. Ceh, Pavlin, Acimovic, Rudonja (Kapic) – Zahovic
HORVÁTORSZÁG: Pletikosa – Zivkovic, R. Kovac, Tudor, Simunic – Srna, N. Kovac, Rosso, Rapaic – Prso, Sokota
Legfrissebb hírek

Fantasztikus feltámadás után a Fradié a női kézilabda Magyar Kupa!; Dobogósok rossz napja, az FTC és a Paks is csak egy pontot szerzett az NB I-ben

E-újság
3 órája

Hétfői sportműsor: Kozármisleny–Kisvárda az NB II-ben; pályán a Juventus és a Nottingham

Egyéb egyéni
3 órája

A magasság mámorában – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
3 órája

Fradi-fóbia – Bobory Balázs jegyzete

Kézilabda
3 órája

Serie A: a Lazio a 98. percben belőtt 11-essel verte meg a Milant

Olasz labdarúgás
3 órája

Lacazette bajba sodorta a Lyont, aztán elkezdte rúgni a gólokat

Francia labdarúgás
3 órája

Luke Littler megállíthatatlan, szenzációs játékkal a UK Opent is megnyerte

Egyéb egyéni
3 órája

Kerkez Milosék a Manchester Cityt kapták az FA-kupa negyeddöntőjében

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik