McRae a Dakaron

2003.11.18. 22:16
Címkék
A korábbi ralivilágbajnok Colin McRae szerződést kötött a Nissannal, és indul a január 1-jén rajtoló Dakar-ralin. A 35 éves skót pilóta szerződését az idén nem hosszabbította meg a Citroen a megváltozott szabályok miatt, ezért aztán McRae úgy döntött, hogy kipróbálja magát a sivatagi show-n.
Csapattársa szintén egy volt ralivilágbajnok, az 1981-ben győztes Ari Vatanen lesz, aki a Dakart is megnyerte már négyszer. "Ez olyasvalami, amit mindig is ki akartam próbálni – mondta McRae. – Mindig nagyon élveztem a Szafari-ralikat, mert ott kipróbálhatta magát az ember. Persze, ez a Dakar a tanulás jegyében telik majd számomra.” McRae navigátora a tapasztalt Tina Thorner lesz majd, aki tavaly Vatanennek diktálta az itinert. Ez a szerződéskötés némiképp megváltoztatja a helyzetet, hiszen hétfőn arról szóltak a pletykák, hogy McRae helyettesíti majd a beteg Richard Burnst (a versenyzőnek agytumora van, ezért nem versenyezhet a következő szezonban) a Subaru ralicsapatában. Sem McRae, sem a Subaru nincs abban a helyzetben, hogy erről bármit is nyilatkozzon, de sokan még mindig azt hiszik, hogy a skót áll a Subaru kívánságlistájának első helyén.
Legfrissebb hírek

Két tinédzser is nagyszerű időt úszott az Ázsia-játékokon

Úszás
21 perce

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
27 perce

Kijevi jelszó: élni muszáj! – interjú az Eb-ezüstérmes Rácz Lászlóval

Magyar válogatott
48 perce

Női kézilabda Eurokupa: Kukely Anna helyett Kajdon a keretben

Kézilabda
1 órája

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
1 órája

Népsport: Alulértékelve a csatársor bal szélén

Népsport
1 órája

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
1 órája

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
1 órája