A Williams már keresgél

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2003.11.18. 22:14
Címkék
Egy nappal azután, hogy a McLaren-istálló nyilvánosságra hozta Juan Pablo Montoya 2005-ös szerződtetését, a Williams-csapat bejelentette, hogy már keresi a kolumbiai pilóta utódját. Patrick Head, a grove-iak technikai igazgatója a Guardiannak nyilatkozott a kialakult helyzetről.
"Mindenképpen furcsa lesz a következő szezon, hisz nem túl szerencsés úgy versengeni, hogy tudjuk, az egyik pilótánk már aláírt egy másik csapathoz. Már elkezdtük a tárgyalásokat néhány versenyzővel, előbb-utóbb kiderül, mire jutunk” – mondta Head. Mario Theissen, a BMW sportigazgatója nem látja ilyen borúsan 2004-et, szerinte Montoya nem lazít az utolsó williamses idényében. "Kétezer-négy végére Juan Pablo már túl lesz a negyedik, nálunk töltött szezonján, szerintem érthető, ha valaki ennyi idő után váltani akar. Nem mindennap kap valaki lehetőséget a világbajnoki cím megszerzésére, de ha megvan az esély, azt ki kell használni, és ezt Juan Pablo is tudja. Biztos vagyok benne, hogy jövőre mindent belead, és ugyanolyan motivált lesz, mint eddig” – nyilatkozta Theissen, aki szintén nem mondott neveket az új pilóta kilétét firtatóknak, de egyesek tudni vélik, hogy Niko Rosberg és Nelson Piquet Junior jó eséllyel pályázik az állásra (mindkettő apja nyert vb-t a Williamsszel).Montoya elszerződéséről Martin Brundle, David Coulthard menedzsere is beszélt. "Nem túl jó hír ez Davidnek. A következő szezon nagyon nehéz lesz számára, hiszen be kell bizonyítania, hogy helye van még az autósport királykategóriájában” – mondta Brundle. Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke nem árulta el, hogy Coulthard vagy Kimi Räikkönen lesz Montoya csapattársa, de a szakemberek egyöntetűen vallják, hogy csakis DC mehet el, hiszen Räikkönen az idén mindössze két ponttal csúszott le a vb-címről, és az övé a jövő.Coulthard esetleg átugorhat a Toyotához, vagy Montoya helyére a Williamshez, de ha gyengén szerepel 2004-ben, az is lehet, hogy nem kap új szerződést. Coulthard mellett a Williams van még igen kellemetlen helyzetben, ugyanis a grove-i csapat még tárgyal Ralf Schumacher új szerződéséről Willi Weber menedzserrel, és könnyen lehet, hogy Montoya távozása után Ralfnak nem kell lemondania fizetése egy részéről, hanem még többet is kérhet, mint amennyit most keres. A BBC szerint Montoya a Williamsnél zsebre tett évi négymillió font helyett a McLarennél 5.6 milliót kap majd, de még ez is elhanyagolható Ralf béréhez képest. A német jelenleg évi 7.5 milliót keres, és korábban arról volt szó, hogy az új szerződése szerint csak öt jár neki, de Montoya távozása után Weber 10.6 millióra emelné ügyfele jussát.
Legfrissebb hírek

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 perce

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
7 perce

Karate: Mátraháza után jöhet Ciprus

Utánpótlássport
39 perce

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
1 órája

FIFA: rekorddöntések a téli átigazolási időszakban

Minden más foci
1 órája

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
2 órája

Itt az MLSZ válasza a győri balhéra: Borbély Balázst és Sergio Navarrót is eltiltották

Labdarúgó NB I
2 órája

Sallai Roland csapattársa lehet a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik