115 éves az MTK

2003.11.13. 12:14
Címkék
115 éves az Magyar Testgyakorlók Köre. Ebből az alkalomból szerda délután emlékünnepséget tartott az egyesület vezetősége a VII. kerületi Civil Házban. A rendezvényre a patinás klub egykori és jelenlegi sportolói és vezetői voltak hivatalosak. A vidám hangulatú megemlékezésen ünnepi beszédet mondott Jónyi István ügyvezető igazgató, Bódayné Blaha Judit ügyvezető elnök-helyettes, valamint a rendezvény ceremóniamestere, Burján Attila. Köszöntők hangzottak el továbbá a GYISM, a MOB, valamint az SOSZ képviselőitől. A jó hangulatról zenés produkciók és a Mikroszkóp Színpad színészei gondoskodtak. A csaknem kétórás ünnepségen megemlékeztek a klub egykori és jelenlegi olimpiai, illetve világbajnokairól – Halmay Zoltántól Kovács Katalinig. A sportolók és vezetők közül többen – az MTK-ért tett szolgálatuk elismeréseként – emlékplakettet kaptak. A rendezvényt Anatole France szavaival zárták, amely egyben az MTK jelmondatává is vált november 12-én: "…semmit ne feledjünk el a múltunkból, mert csakis a múlttal építhetjük a jövőt”.
Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2 perce

Ezt is megértük: 182 centis „terminátorral” bunyózott egy influenszer San Franciscóban

Egyéb egyéni
15 perce

„Fiatalszabály” és kevesebb légiós Brazíliában – döntöttek a klubok

Minden más foci
30 perce

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
38 perce

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
1 órája

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Nézd az új szezon mérkőzéseit a HUNBASKET TV-n!

Kosárlabda
1 órája

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája